Ugrás a fő tartalomra

A koreai barátom: Beauty Friends - Citromos maszk

Már a koreai zsákmányról beszámoltam nektek, amit a BB krémek webshopjából rendeltem, pár teszten túl is vagyok, így elkezdeném csöpögtetni az információkat.

Beauty Friends - Lemon
A maszk egy nagyobb csomagocskában van..nem, nem azért ekkora, mert egy évre elég anyag van benne, hanem azért mert egy nedves törlő kendő szerű kivágott arc van benne össze hajtogatva.


 A csomag megnyitása után a képen látható látvány fogad, kicsit féltem a kiemeléstől, nehogy elszakadjon, de szerencsére nem annyira sérülékeny.

És kinyitva
A nedves törlő kendőtől jóval vastagabb, és sokkal nedvesebb. Szét kell hajtogatni, ez a leginkább kellemetlenebb része a dolognak, mert fogalmam sincs hol kezdjem, és azt se akartam, hogy kárba vesszen egy csöpp lé is!

Szerencsére ezen a stresszen hamar túljutottam, így kezdhettem az arcomra igazítani a formát.
Az itatós papír szerű cucc- ami szem-orr-száj résznél ki van vágva- jól magába szívta a ható anyagot, ezt kell majd az arcra helyezni.

Homloknál kezdtem a felrakást, aztán az orr kivágás, száj rés következik, aztán innen kezdem két oldalra simítani. Illatra semmilyen kellemetlen meglepetés nem ért-de kellemes sem, illetve a folyadék sem csípett, égetett, vagy bármi.

A maszk kicsit keskeny nekem
Ami számomra meglepő, az, hogy nem ér el az arcom széléig, azaz jóval keskenyebb. A hosszával nincs gond, de kb 1-1 centivel szélesebb lehetne.

A nedvessége miatt jól rögzül az arcon, bár beszélni nem javasolt, illetve a mimikától is lecsúszik, elválik a bőrtől, de az ülő pozíciót jól bírta, nem csöpögött, nem csúszott le.

Száradása olyan 20-30 perc körüli, ekkor el lehetett távolítani, nekem teljesen megszáradt, és az arcom is teljesen beszívta, nem hagyott sem zsíros sem ragacsos érzést maga után.
A bőröm száraz de problémás, ezt tovább nem szárította, így elégedett vagyok vele.

Kíváncsi voltam az eredményre, így csináltam egy közeli előtte és utána fotót, de mivel semmi változás nem látszik, ezért nem rakom föl, mert fölösleges lenne.

Érzetre viszont nagyon kellemes tapintású lett a bőröm, friss és üde.
Semmi extra, de biztos vásárolni fogok még mert nem comedo képző, nem irritáló, nem szárít, olcsó és nagyon kis üdítő kezelés.
Több fajta hatóanyaggal létezik a következő próba a vörös ginzeng lesz :-)

Ára: 3-400 ft





Megjegyzések

  1. Én pont most vagyok túl a vörös ginzeng maszkon. Imádom őket és ebben sem csalódtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várom már én is, hogy próbáljam :-) napok kérdése:-)

      Törlés
  2. A kollagénes maszk is fantasztikus. Vízhiányos, helyenként kifejezetten száraz, feszülő a bőröm, 20 percig rajta hagyom, és mintha kicserélték volna- puha, hidratált, rugalmas, és ami a számomra legjobb, a feszülő, fájó érzés is a múlté. Nagyon szeretem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Tényleg olyan nagy szám? Retin A a lézer helyett? Kipróbáltam..

Sokan várják már ezt a bejegyzést, hisz idén télen elmaradt a lézer, vagy bármilyen extra kezelés az életemből. Retin-A - 0.05% Valami miatt..mi miatt? Az az oka, hogy bőrgyógyásszal sikerült Retin A krémet felíratnom, és mivel ez itthon nem kapható, így a receptet külföldön kiváltanom . Nagyon nagy reményekkel és extrán bezsongva kezdtem meg a krém használatát a télen, látva a sok interneten fellelhető csodás átváltozást amit a gyógyszertári A vitaminos krémek okoztak.

Gyógyszertári kenceficék

Glyco-A , Fucidin, Davercin, Dalacin-T,  Neogranormon, Skinoren, Zineryt, Akneroxid Az itt látható kis csokor épp a jelenlegi készletet tükrözi, ennél volt nagyobb gyűjteményem is :-)

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz