Ugrás a fő tartalomra

Gyógyító kövek - Az igazság odaát van...

Amikor már nem tudtam a bőröm problémáit mire vélni, és már mindent kipróbáltam, belefutottam a neten a gyógyító ásványokat taglaló cikkekbe, oldalakba.

Gyógyító kövek

Nem tisztem eldönteni, hogy ezek valóban hatásos dolgok-e, szóval nem is indítanék erről vitát, és lényegében mindegy is, mert sokszor az agy dönti el mi okoz javulást nekünk, illetve energia mezők valóban léteznek -mivel mérhetőek-, a kövek rezgései pedig a mi rezgésünkre jó hatással lehetnek.

És ugye az is érdekes, hogy az ezüst antibakteriális, az arany jelenlétében pedig a TBC baktérium nem életképes..
Na meg amikor az arany gyűrűvel dörzsöltük az épp induló félben lévő szem árpát, és ha időben elcsíptük, végül nem jött elő...

Egy a lényeg..megfogott, elgondolkodtatott, megszólított...úgyhogy most írok róluk :-)


Amikor elkezdtem vadászni ezeket a kis kövecskéket, egyre inkább elvarázsoltak a szépségükkel és különlegességükkel. Én medál formába választottam őket, de gyöngysor, karkötő, fülbe való, masszírozó vagy marokkő formában is fellelhetőek.

Ha a köveket válogatjuk, hallgassunk a belső érzésekre. Valószínű arra a kőre van szükségünk ( jelenlegi energia hiányunk szerint ) amibe "bele szeretünk", tehát amivel elindul a kémia :-)..ez ilyen.
Fogjuk meg..jó-e hozzá érni? Meleg? Ő való neked..Mindig te válassz, ne szolgáltasd ki magad.

A köveket a testünkhöz közel kell tartani, ezért jó magunkon viselni. Használatuk addig kívánatos amíg nem jön az érzés, hogy nincs rá szükségünk. Ez így hihetetlen, de egyszer csak jön egy gondolat és leveszed...magad sem tudod, hogy miért.

A kristályokat persze (átvitt értelemben) tisztítani ( folyó vízzel) és tölteni is kell (napfény, holdfény), de ezeket most nem részletezném. Akit érdekel, annak érdemes a témában kicsit tájékozódni, mert a belső hang mindig jókor jelzi mire van szükséged.

Persze adott problémákra is lehet kristályokat keresni, de mivel ez egy "beauty blog" vagy mi, ezért a szépségéért felelős köveket nevezném meg:
Zöld aventurin: -fogyókúrát segíti, csökkenti a bőr gyulladásos folyamatait
Borostyán: -ekcéma, kiütés, korpa
Hegyikristály: -pattanás, hegek, ekcéma
Krizopráz: - bőrgomba, hegek
Lazurit: -hajhullás, herpesz, kiütés
Magnezit: -súlyproblémák

A fenti képen látható kövek pedig: borostyán, ametiszt, rózsakvarc, hegyikristály, krizopráz, aventurin.

Összefoglalva: nem vagyok egy ezoterikus beállítású, nem is könnyű meggyőzni, és az önhipnózis sem megy jól, de valóban éreztem némi változást amikor a köveket használtam / használom.
Ami eléggé feltűnő, az a sebek gyógyítására alkalmazott kristályoknál volt tapasztalható, mert valóban gyorsabban regenerálódott a bőröm.
Ha ezt mégis valami placebo okozta, az is jó, mert az eredmény önmagáért beszélt.
Szándékosan nem kezdek siker sztorikba, és harmadik típusú találkozásokba, mert nem akarok senkit meggyőzni, de valami van benne..sosem tudhatjuk :-)

Megjegyzések

  1. Szerintem ez olyan misztikus, sosem tudhatjuk dolog:) Kaptam a csillagjegyemnek megfelelő követ (kalcedont), valahol az ékszerek közt kallódik, de most emlékeztettél rá. Lehet teszek egy próbát?? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen elég megfoghatatlan...
      Sajnos azt akartam is nyomatékosabban írni, hogy az ajándékba kapott kövek nem a legjobbak, mert nem te választottad, a csillagjegyhez rendelt kövek pedig elég általánosak.

      Legjobb személyesen és intuíció alapján dönteni. Már sok bizsus is ráment erre a vonalra, illetve a plázákban is lelhetünk kristályokkal tele üzletet, nem drágák.

      Törlés
    2. Kalcedon: hormon, torok, mirigyek, cukor betegség..a szónokok köve, önbizalom, nyugalom..

      Tartsd pár percig folyó víz alá, aztán kicsit tedd a napra, és már fel is töltötted :-)
      Aztán fuss neki..de csak ha akarod. Ha elfelejted akkor valószínűleg nincs is rá szükséged :-)

      Törlés
  2. Igen, ez fura dolog, én nem éreztem igazinak a követ, nem csak azért, mert nem vagyok oda a csillagjegyekkel kapcsolatos dolgokért... Buta kérdés: de hol szerezted be a köveket? Azért mégsem annyira általános dolgok, hogy leugrom értük a közértbe. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Lágymányosi hídnál (Buda) van egy nagy bizsu kis / nagyker ahol tele van ( meg nem mondom most a címüket, webshopjuk is van, úgy találtam rá, de követ webshop-ból nem veszünk ugye :-) ), illetve a Duna Plázába is van ilyen köves bolt ( sólámpa, faragott elefántok, kövek), a mammutba (I.) is van a mozgó lépcsőnél a 2.-on ( talán), de láttam már Bizsu Brigitte- ben is
      ...de szinte minden plázába láttam már ilyen-olyan üzletekben.

      keress rá a neten, hogy -ásványbolt, -féldrágakő shop, meg ilyenek, és akkor könnyebb meglelni a legközelebbit.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan múltak el a pattanásaim?

Ahhh jön az örökzöld...ami másnál az "essence" az nálam a pattanás téma.. Gyógyszertár itthon Nem akartam elkiabálni, mert nem mertem , de több hónapja nincsenek jelentős pattanásaim! Wowww és hűűűű és kopp-kopp-kopp ( tuti jön rám holnap egy ), virágokat az öltözőmbe kérem... Ez az egész persze lépésről lépésre történt , nagyon törékeny, és egy rendszer felépítése és következménye az egész. Nincs olyan, hogy 1 cucc megváltoztatta az életem...max több olyan dolog van ami használ, vagy együtt használható.. Minden együtt és egybe "segített", mert több oldalról kellett megközelíteni a problémát - ezért is esünk el sokan félúton a harcban, de erről már ITT is írtam a bőrproblémák kapcsán. Türelem, idő, pénz, utánajárás...áldozatok...fárasztó.. Vegyük most ezt egy éves összefoglaló jelentésnek , ha már úgyis 1 éves lett a blog. Mi vált be?

Műtét nélküli arcfiatalító esztétikai kezelések összefoglalása

Kicsit lötyi, de még nem lóg, kicsit ilyen meg olyan..de persze nem vészes..csak én látom... Kép forrása: google Foglaljuk össze, hogy milyen lehetőségeink vannak akkor, ha a kozmetikusnál már nem elég ami történik velünk, de még a szike alá sem feküdnénk szívesen.. (2018-as frissített verzió) Kattints IDE ha több kezelésről és részletesebben szeretnél olvasni, a "Több mint kozmetika" menü alatt mindig megtalálod a legfrissebb arcfiatalító eljárásokat. Rohadt nagy az erdő, és sok benne a fa, elég nehéz kievickélni ebből a rengetegből ami körülvesz minket, és "esztétikai kezelések" név alatt futnak.. A testünk fogyasztására és alakformálására egy összefoglaló kezelés kalauzt már ITT közzétettem az érdeklődőknek, így igyekszem ezt megtenni az arcunk kapcsán is.

Baviphat zselés ajakradír - a kis alma

Olvashattátok a napokban ITT , hogy engedtem az őrületnek, és ráugrottam pár koreai termékre. Baviphat zselés ajakradír Amit már most be tudok mutatni, az az ajak radír, ami kis alma formába érkezett. Lehet a tö*ötök tele már a Baviphat termékek tesztjeivel, de amikor én tájékozódtam róluk, igenis mindenki véleménye érdekelt, örömmel olvastam őket, és remélem neked most én ( is) segítséget nyújthatok.

Alapozó teszt a tökéletlen hibás bőrre

Nem terveztem, hogy a rettenetes arcbőrömmel fogok tömegeket riogatni, mégis úgy döntöttem, hogy ha ezen a bőrön jó egy alapozó akkor az valami nagyon f*sza termék lehet.  Sok dumát sem szeretnék hozzá fűzni - hmmmm... bár biztos fogok-, de inkább rengeteg kép és kép. A képek azonos fényben, azonos napon készültek gyorsan egymás után, és igyekeztem az itthon fellelhető alapozóim közül minél szélsőségesebb termékeket használni. Az apró márkáktól a professzionálisig minden sorra fog kerülni.

Frakcionált CO2 lézer napló - 6.nap

Ma lesz a nap...érzem...muszáj neki.. Fraxel 6. nap reggel Pedig nem úgy néz ki.. De az már biztos, hogy meg fogom erőszakolni , és holnap már sima egyenletes bőrrel akarok ébredni..elegem lett.. Reggelre persze semmi nem változott, de egész nap türelmesen vártam és szorgalmasan kenegettem... Tudtam, hogy este megmosom a hajamat, és egy kád vízre is nagyon vágytam már. Persze erre reggel még esélyt sem láttam, de jól ismerem már ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy tudjam hirtelen fel fognak gyorsulni az események. .ebben reménykedtem most is.