Ugrás a fő tartalomra

Roaccutan / tenutan / diane 35

Sok bőrgyógyász végső elkeseredésében vagy az egyszerűsége miatt tablettás kezelésekhez nyúl a siker érdekében, így történhetett meg, hogy az én bőrömre is alkalmazásra került ez a két fajta gyógyszer.
Nem mondom, hogy átgondolatlanul sűrűn javasolják ezeket a készítményeket, de mivel sikeres és látványos kezelés ezért nagyon hamar és valós kivizsgálások nélkül is megkaphatja bárki.




Roaccutan: ez egy veszélyes A-vitamin származék, mely magzat károsító hatással bír, így fogamzás gátló mellett javasolják a szedését ( nőknél). Rengeteg mellékhatása és veszélye ismert a kezelésnek, így jól át kell gondolni az alkalmazását. Súlyos acne-nal természetesen indokolt lehet a szedése, az hogy mennyi ideig azt az orvos dönti el.
Én is megkaptam ezt a gyógyszert-jelezném nem indokoltan- bár nem szedtem sokáig és nem volt szuper dózis.
A gyógyszer első pár hetében a bőröm és a nyálka hártyák erős száradásnak indultak,majd szépen fokozatosan a felszínre "nyomta" a bőröm a comedókat, pattanásokat..szinte kijöttek magukról a felszínre.
Ilyenkor a nyomkodás és a piszkálás sokat tud ártani,mert sérülékenyebb a bőr, és nem regenerálódik olyan hamar és szépen,ezért hegesedés is kialakulhat a szakszerűtlen bánásmód nyomán.
Ahogy a meglévő ragyák a felszínre törnek, további pattanások nem képződnek, így látható is milyen szépen tisztul fel a bőr. A száradt érzés valakinek végig megmarad, de nekem a vészes része olyan 3-4 hét után lecsengett.
A gyógyszer abba hagyása után is jelentősen mérsékelte a gyulladt pattanások megjelenését, így nem volt hatástalan és értelmetlen az alkalmazása, de mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy ez nagyon veszélyes gyógyszer, mérlegeljen.

Tenutan: szintén egy tabletta formula, de más hatás mechanizmussal működik. Ez a gyógyszer egy antibiotikum, ami a gyulladást és elfertőződést gátolja és előzi meg, így csökkenti a gyulladt pattanások kialakulását.
Maga a faggyú mirigy termelést nem fogja vissza, de meggátolja a comedók "összerobbanását" vagy a pattanások begyulladását / elfertőződését. A bőrt nem fogja szárítani, nem lesz sérülékenyebb, így a kozmetikai tisztítás is alkalmazható nyugodt szívvel a szedése mellett.
A roaccután előtt szedtem ezt a gyógyszert. Tapasztalatom az, hogy nagyon szépen mérsékelte a gyulladt pattanások kialakulását, de mivel a faggyúműködésemet nem csökkentette, ezért a fejem ugyan úgy tele volt comedokkal , mitesszerekkel, csak annyi volt a segítség, hogy nem gyulladtak össze és így nem gumósodtak be. Tisztítani nem volt könnyebb, kevesebb mitesszer nem lett. Ahogy leálltam a gyógyszerrel a kellemetlen gyulladt pattanások hamarosan újra megjelentek - ezután írták föl a roaccutánt.
Nem árt probiotiumokat szedni mellette,mert antibiotikum.

Diane 35: ez egy fogamzás gátló tabletta, így a kezelés csak nőknek, hormonális bőrproblémákra javasolt. Szépen lehúzza a gyulladt aknékat, mérsékeli a túlzott fagyú termelést, illetve elfolyósítja a faggyút,így könnyebben távolítható el a bőrből. Pár hetes szedés után nálam szép eredményeket ért el, és "mellékhatásként" a mellem is kétszer akkora lett mint volt :-D. Nagyon szép lett a bőröm amikor ezt szettem, csak pozitív élményem volt vele, és nagyon hamar látszott , hogy letisztul a bőröm.
Szintén van sok káros mellék hatása, és úgy tudom erősebb hormon tartalmú mint a mostani modern fogamzás gátlók. Hosszabb alkalmazását itt sem javasolják.


Összefoglalva:
-Roaccutan és tenutan gyógyszernél nagyon figyelni kell mert a bőr fényérzékennyé válik,tehát napozás-szoli kizárt.
-Szintén ez a két gyógyszer jelentősen befolyásolja a labor eredményeket és az egészségnek sem használnak :-/, de hosszú távú szedését egyik gyógyszernek sem javasolják.
-Teljesen más módon közelítik meg a problémát, mindenki mérlegeljen a használatuk előtt, legyen átgondolva ha valaki ezen gyógyszerekhez nyúl.
-Valóban hatékonyak, de meg kell találni a probléma honnan ered, így lehet csak kiválasztani a megfelelő kezelést. Labor vizsgálat nélkül senki se fogadja el ezeket a gyógyszereket, még orvosoktól sem.



Megjegyzések

  1. a párom lenyomott egy roa kúrát. Nagyon szép lett a bőre ideig óráig. De ez is csak tüneti kezelés.
    Tök jó dolgokról írsz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh ne pirongass :-) köszönöm az elismerő bókot, igazán jól esik egy ilyen tapasztalt és népszerű bloggerinától.

      Remélem előbb utóbb mások is rám találnak, köszönöm, hogy csatlakoztál:-)

      na jó ez kicsit csöpögős volt tőlem... de tényleg:-) !

      Törlés
    2. nana, Te most félrebeszélsz...tapasztalt és népszerű? én?...egyszer majd biztos ^^
      Egyébként pedig aranyos Tőled, köszi szépen :) H ne mindig csak humoreszkáljak már :->

      A sminkbox oldalt ismered? http://sminkbox.hu/
      Sztem ajánld a blogot, akkor többet fognak idetalálni :)

      Törlés
  2. Nekem nagyon csúnya a bőröm gyulladt Aknés, 6 féle antibiotikumot használtam ,de semmi:S mától szedem ezt a gyógyszert remélem sikerrel járok..:) mikor látható az eredmény,hogy szép tiszta a bőröm??

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ilcsi tapasztalatok - AHA biológiai hámlasztó + Esemény előtti

Biztos sokan ismeritek az Ilcsi termékeket, sokan szeretitek és sokan nem.. Vagy aki még nem is próbálta, az is hallott róla. Ilcsi AHA és Esemény előtti Egy magyar családi vállalkozásról beszélünk, ne aggódjatok, nem tartok cégbemutatót, ezt csak azért jegyeztem meg, mert tudatosan szeretek magyar terméket vásárolni - már ha az megüti azt a szintet amit elvárok. Azt is szeretem, hogy "elhiszem" a természet közelségét, és olyan érzésem van, mintha én kevertem volna ki őket a kertből szedett növényekből. A termékeket kozmetikustól lehet megvenni, de kiskapuként az online aukciós oldalakon is elérhető.

Frakcionált CO2 lézer napló - 6.nap

Ma lesz a nap...érzem...muszáj neki.. Fraxel 6. nap reggel Pedig nem úgy néz ki.. De az már biztos, hogy meg fogom erőszakolni , és holnap már sima egyenletes bőrrel akarok ébredni..elegem lett.. Reggelre persze semmi nem változott, de egész nap türelmesen vártam és szorgalmasan kenegettem... Tudtam, hogy este megmosom a hajamat, és egy kád vízre is nagyon vágytam már. Persze erre reggel még esélyt sem láttam, de jól ismerem már ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy tudjam hirtelen fel fognak gyorsulni az események. .ebben reménykedtem most is.

Amiről nem beszélünk...az intim higiénia

A szépség alapja az ápoltság és az egészség..de sokszor nem térünk ki arra, hogy mi újság "ott alul".. Az én kedvenc mosakodóm Hát én most bevállalom..beszéljünk róla! Biztos vagytok páran akik kerülik ezt a témát, és sok a kérdés vagy a téves elképzelés, szóval nekik szánom ezt a kis kitérőt. Sok kommentet biztos nem fogok erre kapni, de biztos vagyok benne, hogy az egyik legolvasottabb bejegyzésem lesz, hisz minden nő találkozik az élete során ilyen-olyan problémával. 

Műtét nélküli arcfiatalító esztétikai kezelések összefoglalása

Kicsit lötyi, de még nem lóg, kicsit ilyen meg olyan..de persze nem vészes..csak én látom... Kép forrása: google Foglaljuk össze, hogy milyen lehetőségeink vannak akkor, ha a kozmetikusnál már nem elég ami történik velünk, de még a szike alá sem feküdnénk szívesen.. (2018-as frissített verzió) Kattints IDE ha több kezelésről és részletesebben szeretnél olvasni, a "Több mint kozmetika" menü alatt mindig megtalálod a legfrissebb arcfiatalító eljárásokat. Rohadt nagy az erdő, és sok benne a fa, elég nehéz kievickélni ebből a rengetegből ami körülvesz minket, és "esztétikai kezelések" név alatt futnak.. A testünk fogyasztására és alakformálására egy összefoglaló kezelés kalauzt már ITT közzétettem az érdeklődőknek, így igyekszem ezt megtenni az arcunk kapcsán is.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.