Ugrás a fő tartalomra

Frakcionált CO2 lézer - Összegzés

Ígértem nektek, hogy 3 kezelés végeztével összegzem a tapasztalatokat.
Fraxel CO2 előtte-utána

Előzményeket és részleteket ITT láttátok, a felépülés 6 napig tart, tehát nem árt egy hetet rászánni erre az ügyre.
Persze akit nem zavar ha így mutatkozik, akkor valójában 1-2 nap is elég otthon, mert aztán már semmilyen kellemetlenség nem érezhető..csak a látvány gáz.



Mint tudjátok már néhány micro laser peel-en is túl voltam pár éve, ami egy felületi lézeres hámlasztást jelent.
Ezt a mostani "frakcionált hámlasztást" CO2 lézerrel végzik, addig a "micro laser peelt" pedig erbium Yag lézerrel, ami között több különbség is van, de a lényeges az, hogy a CO2 lézer jobban melegíti a környező szöveteket, így erősebben stimulálja a kollagén rostokat az összehúzódásra, ezáltal a fiatalító hatása látványosabb.

Az pedig, hogy pontokban égetnek(fraxel), a hegekre van jó hatással.
Optikailag a hegeim kissé szebbek lettek, de persze nem múltak el, lehet más nem is látja ezt csak én. A bőröm felszíne homogénebb, és puha.
3 kezelésen vagyok túl, a lézer pedig még hónapokig dolgozik a bőrben.

A fehér foltokon-hypopigmentáció- sajnos ez sem segít, de ezzel tisztába vagyunk, szóval nem is vártam tőle.
A pattanásokra, mitesszerekre max azért van jó hatással mert vékonyítja a bőrt, így kevésbé tömődnek el a pórusok, de amúgy más hatása nincs a patikra, azokra inkább IPL vagy BBL kezelés ( villanófény) javasolt.

A sötét foltok halványabbnak tűnnek, de csak enyhén, ami lehet a magas fényvédelemnek köszönhető.
Szerintem a BBL vagy egy jobb IPL ennél jobban eltünteti a foltokat hámlás nélkül.
A fraxelt nem kombinálják villanófénnyel, így a kezelés végén ha szükséges, akkor alkalmazhatják.


A semmitől is bevérzik a bőr
Nagyon fontos, hogy a fraxel előtt meglátogassuk a kozmetikust aki kitisztítja a bőrünket a mitesszerektől, én így tettem, így a teljes hámlás után olyan szép és sima volt a bőröm mint még soha.

A faggyú kb 3 hét után kezdett gyűlni, ami azért szívás, mert az arcot nem lehet megnyomkodni, mert azonnal bevérzik pöttyökben ahogy a fraxel égetett.
Ez 4 hét után is fenn állt, így a következő kezelésemre sajnos úgy mentem, hogy nem voltam előtte kozmetikusnál, tehát ennek nem annyira örültem, és a bőröm sem volt annyira "tiszta".

Akár mennyire óvatosan és sérülés nélkül akartam a kiálló nyitott mitesszereket kinyomni, ez nem sikerült véraláfutás nélkül..sőt még egy erősebb orrfújás is ilyen nyomokkal végződött, ez nagy mínusz, ellenben emlékeztet arra, hogy valóban történt valami, és dolgozik a bőr.
Ez az érzékenység olyan 6-8 hét után múlik el.

Hatásosabbnak találom ezt a kezelést a sima micro laser peel-nél, azaz ez nem is jó szó, úgy fogalmazok, ez teljesen más.
Míg a micro laser peel gyönyörűen megújítja a bőr felszínét, segít a felvastagodások leküzdésében, addig a fraxel valahogy "mélyen" hat, ezt nem tudom máshogy megfogalmazni.

Egyértelműen látom, hogy az arcom fiatalosabb és élettel teli, és ez nem csak a bőrfelszínt érinti.

Nagyon szeretem ezt a kezelést, de hosszútávú, orbitális átütő hatás sajnos a hegek terén nem jelentkezett a 3 kezeléstől.
A bőröm egyáltalán nem gyulladt, pattanások nem jönnek rá ( de mitesszerek igen ), viszont sokkal hamarabb gyógyul, hidratált és puha, tehát fiatalosnak néz ki, jól mutat rajta az alapozó és én is sokkal jobban érzem magam.

Összefoglalva: elégedett vagyok, a bőrproblémák jelentősen csökkentek, üde és friss a bőröm, látható a fiatalító hatás.
Az elégedettségemhez hozzá tartozik, hogy akció keretein belül, olcsóbb áron tudtam megcsináltatni.
A foltokon a kezelés nem sokat segített, talán 30%-os javulás állt be, de lehet ez azért történt mert erős fényvédelem alatt állok.
A hegeken némileg látható, hogy kevésbé mélyek, mivel a kollagén is összehúzódik ilyenkor, ez lehet optikai hatás, de nem érdekes, mert tetszik.
Sajnos a faggyúműködésen nem segít ( mint pl a BBL villanófény).


Fontos megjegyeznem, hogy az én arckezelésem frakcionált CO2 lézerrel történt. Mivel sok cég van aki "fraxel, pixel, frakcionált" stb neveken hirdet ilyen-olyan kezeléseket, hogy ezek nem feltétlenül egyeznek egymással.

Szerintem lényeges, hogy tudjátok, a fraxel-frakcionált szó csak annyit jelent, hogy "részleges", tehát csak arra utal, hogy pontokban, pixelekben történik a kezelés, tehát ez a lézer típusáról nem ad semmilyen információt...

Lehet villanófénnyel, vagy más lézer készülékekkel is kezelni frakcionált azaz részleges módon, de itt a hangsúly a CO2 lézeren van...tehát nem mindegy hogy milyen gép kezel minket "részletekben", mert mindnek más a hatása.
Láttam már IPL ( villanófény) kezeléseket is fraxelként hirdetni, szóval óvatosan, és csak a CO2 fraxelre ugorjatok (szerintem).

Megjegyzések

  1. Szia!
    Engem az érdekelne, hogy 1 alkalom milyen hatással lehet egy heges pattanásos arcbőrre illetve mennyi idő amíg vissza áll a bőr színe (az én esetemben nagyon fehér) pirosról, és ha nyáron történik a kezelés meddig kéne használni a fényvédőt?
    Előre is köszönöm!
    Balázs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Minimál hatása lesz 1 alkalomnak, neki se fogj, mert ez egy kúra - ha a hegeidet akarod kezeltetni.
      Lehetsz 2 hét-4 hét között is piros, egyéni bőrtípus kérdése, láttam már fehér bőrt ami nem pirosodásra hajlamos, szóval ennek nem sok köze van hozzá..2 hét a minimum.
      Egész nyáron kéne fényvédőzni.

      Törlés
  2. Háj lányok asszonyok !
    Szóval én egy 43 éves srác / pasi volnék, aki már régóta küzködik rozaceás börrel ( hogy kell pontosan irni nem tudom ,de nem is ez a lényeg ) Szóval összezsedtem minden bátorságomat és kanizsán felkerestem egy " lézerrel dolgozó börgyógyászt "
    Próbaként be is lött az arcomba egy pici helyen . Ezt lehet kérni , illetve felkinálják,hogy a paciens hozzászokjon a lézerhez ( mert ugye ez égetett )
    Hát az a pici pont nekem olyan fekte lett mint a fenti csajnak a bőre. Én azt mondom ,hogy az én érzékeny böröm ezt nem fogja tolerálni,ha az egész arcomat leégetik.
    olyan megoldást keresek , ami nem éget ez már biztos.

    Szóval minden elismerésem azon hölgyeknek,akik a szépségért vállalják a tortúrát ..
    Üdv .Gyula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-)) "fekete lett mint a fenti csajnak a bőre"..he-he ez én volnék..igen a lézer az ilyen :-D
      Na meg mint tudjuk a nők mire képesek a szépségért ;-)
      Amúgy nem volt olyan vészes..a cél a lényeg!

      Törlés
  3. Szia,
    ket hete volt kezelesem nyak, dekoltazs.
    A kezelest vegzo orvos szerint 1 het mulva mar semmi nem latszik
    ehez kepest most foltokban (kockakban) nagyon piros. Felek, hogy soha nem mulik el.
    tudsz valami tanacsot adni, hogy mit csinaljak. Meg mindig erzekeny es viszket.
    Most Bepanthen-t hasznalok.
    Koszonom: kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is sokáig kockás piros volt, aztán 2-3 hónap és észrevétlenül elmúltak..relax :-) szép lesz!

      Törlés
  4. Szia,
    Ha bőrfiatalitás a cél, akkor ár/érték arányban melyiket javaslod inkább: frakcionált CO2 laser vagy micro laser peel?
    Köszönöm!
    G.

    VálaszTörlés
  5. Szia,
    Én az elkövetkezendő hónapokban készülök megpörköltetni a heges arcom és nagyon érdekelne szerinted milyen szempontokat kéne mérlegelni mielőtt kiválasztom a helyet, ahol csináltatom. Te mi alapján döntöttél? Tudom, ez nem reklámhely, így ha esetleg emailben (szilnett@gmail.com) elküldenéd, te hol csináltattad és miért pont ott, nagy örömmel venném. :)
    Előre is nagyon köszönöm, Nett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Csakis nyár után javaslom, gondolom így tervezed te is.
      Én a tapasztalat, orvos, és gép alapján döntök és döntöttem.
      Írj mailt, a címem több helyen is fel van tüntetve, ott hetente válaszolok az összegyűlt kérdésekre.
      Köszi

      Törlés
  6. Szia!

    Tavaly nyáron nagyon nagy pattanások jelentkeztek az arcomon, ami hegeket hagyott maga után! 28 éves vagyok te melyiket ajánlod jobban ha a hegeket szeretném eltüntetni CO2 vagy a micro laser peel-t? Természetesen egy kis ránctalanítás sem ártana.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fraxel lézert co2 lézersugárral, minimum 2-4 alkalommal.
      A micro laser "csak" feszesít, az másra való.

      Törlés
  7. Szia! Csak 1 alkalommal érek el valamilyen bőrmegújító hatást? Bőrproblémáim elsősorban májfoltok a homlok területén, ill kezdetleges ráncok a szemkörnyéken ill. a száj körül. 1 alkalomhoz akciósan jutnék hozzá, de a többi kezelést már teli áron kellene fizetni, amit nem fogok! :) Érdemes így egyáltalán pénzt kiadni egyetlen kezelésre? Előre is köszi a válaszod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen a foltokra mindenképpen látványos már 1 kezelés CO2 lézer is.

      Fontos, hogy CO2 fraxel lézer kezelésről beszélünk (mert sok más kezelés is használja a "fraxel" vagy "frakcionált" fantázia nevet) , tehát bőr sérüléssel járó eljárásról ( csak azért írom, mert nem szoktak 1 kezelésnél akciózni, mert valakinek szinte 1 kezelés elég, ha azt professzionális géppel, bőrgyógyász végzi a megfelelő mélységben).

      Lehet tudni hol találtál ilyen akciót?

      Törlés
    2. Nem találtam a küldött linken infót a gépről:-( de megkaptam.

      Törlés
  8. Szia
    Szerinted striara milyen hatasa lenne?
    Udv
    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom hogy arra is szokták javasolni ( mert nincs sok jobb megoldás striára), ha nem csillagászati áron, akkor biztos tennék egy próbát.

      Törlés
  9. Szia,

    Először is gratulálok neked, hogy ezeket végigcsináltad és hálás vagyok, hogy megosztod a tapasztalataidat a (leendő) sorstársakkal.

    Nekem a szemem alatt nagyon ráncos, öreg, vékony, gyűrött papírszerű a bőröm.
    Nem (csak) szarkalábak és nem oldalt, hanem a szemem alatt, vízszintesen gyűrődik, mint egy öreg tengerésznek. 37 vagyok, de 50-es a bőröm. :-(
    Voltam egy dokinál, hogy talán alsó szemhéjplasztika keretében lehetne ezen segíteni, de ő a CO2 lézeres ránctalanítást javasolta.
    Neked mi a véleményed? (mivel valahol épp bőrvékonyító hatásról írtál a naplódban..)
    Arról van tapasztalatod, akár baráti körből, hogy ráncokra, illetve száraz, vékony bőrre hogyan hat ez a dolog?

    Smink nélkül mikor válik olyan rendezetté a látvány, hogy feltűnés nélkül visszamehetek vele dolgozni?

    Köszönöm, ha válaszolsz.

    Alma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. CO2 fraxelt javasolt neked a doki, mert annak zsugorító hatása van, így feszíti a szem alatti bőrt. Sűrűn alkalmazzák szemkörnyékre. Drágább ( a több ismétlés miatt ) és kevésbé látványos mint a plasztika, de olyan fiatal vagy, hogy én sem kezdeném egyből a vágással.

      Készülj rá, hogy 3-4 kezelés is kellhet.

      Beavatkozás mélységétől függően 3-6 nap amíg duzzadt leszel a szem környékén.

      Törlés
  10. Szia,
    Gratulálok a cikkhez, nagyon hasznos tippeket adtál!
    Épp itt ülök a gép előtt a másfél napja szétgrillezett (frakcionált erbium lézer hiperpigmentációs problémákra) arcommal, rákvörösen, pikkelyekkel tarkítva, ödémás szemekkel - ahogy illik...
    Engem csak egy dolog ért váratlanul, hogy maga a kezelés rettenetesen fájdalmas. Eddig azt hittem, hogy magas a fájdalomküszöböm, fogorvosnál is ritkán kérek érzéstelenítést, de ez a lézeres eljárás számomra maga volt a pokol. Ha tudtam volna, hogy ennyire fáj, valószínűleg sosem kezdek bele :(( Pedig kaptam előtte lidokainos kenőcsöt és szurit is. Persze utólag megszépülnek majd az emlékek, főleg, ha az eredmény is kielégítő lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hidd el sok függ attól is, hogy épp milyen napod van..Szurit én sosem kaptam..

      Törlés
    2. Szia,
      az arcomon mindkét oldalon van egy-egy nagyobb (kb.3x2 cm-es) sötét pigmentcsík + a homlokon is van pigmentfolt csak az halványabb.
      Te melyik kezelést ajánlanád, jó lehet erre a CO2 fraxel kezelés. Hány alkalom után mutatkozna javulás?
      Tudnál megbízható orvost ajánlani a kezeléshez?
      Előre is köszönöm!
      Az oldalad pedig nagyon jó!

      Törlés
    3. Az orvos meg fogja mondani, hogy azokat a pigment foltokat tudja-e halványítani a kezelés. Minél inkább közel van a bőr felszínéhez annál nagyobb az esély.
      Ha közel akkor még 1 kezelés is eltünteti.
      Amúgy erre jó még a BBL-is
      Orvost nem ajánlok csak mailben, ne haragudj, nem reklámozok senkit ilyen módon.
      Köszi

      Törlés
  11. Szia! Én most tartok a 4. napnál a kezelés után. Bőrfiatalítási céllal vállaltam be, hátha.... :) A hámlás megindult az államnál, máshol még várat magára, olyan érzés tényleg, mint egy megszáradt arcmaszk. Azt hittem/reméltem mélyebb lesz a hámlás, most úgy tűnik, nem erősebb, mint egy kiadós nyári leégés után :( remélem a szakalábaimra ill. a bőr kezdődő rugalmatlanságára azért hatása, ha nem is annyira, amennyire reméltem.... (jó a blogod, gratulálok hozzá) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Valószínű első alkalommal nem a legerősebb beállítással (erősséggel) kezeltek hanem a leggyengébbel. Ez a szokás...step by step.
      Mint mindig írom is, 2-3 kezelés ebből is egy teljes kúra.
      1 kezelést fenntartó kezelésnek vagy szerény problémákkal küzdőknek illetve fiatal bőrnek javasolt.

      Törlés
  12. Szia!Én most a második Co2 kezelésnél tartok,nagyon vörös és duzzadt a fejem....
    Nekem a kezelés egyáltalán nem fájt. :) Csak most,de kibírható....
    Azt mondod 3 kezelés sem jelentett megoldást a hegeidre?Ez kicsit elkeserített. :(
    40 éves vagyok,és heges,szeplős a bőröm,már mindent kipróbáltam,amit lehetett.
    Viszont a doki nekem azt mondta,a szemhéjon ez nem alkalmazható.....Neked a szemed alatt teljesen felmentek a lézerrel?Nálam ott is azt a nagyon vékony bőrt kihagyta,de azt mondta,elintézi a karikákat,de teljesen a vékony bőrt nem érte el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Az túlzás lenne, hogy nem segített a hegeken, de csak annyit segít amit írtam is : "A hegeken némileg látható, hogy kevésbé mélyek".
      Akkor a dokid nem mert a szemhéjon kezelni, mert szempajzs szükséges hozzá ( egy fém szemvédő amit közvetlen a szemgolyóra helyeznek a szemhéj alá...igen...belülre...).
      Más ha valami "nem alkalmazható" vagy "nem tudom ott alkalmazni".
      Valószínűleg ő nem tudja vagy nem akarja, mert bevett szokás a szemhéj kezelése -kizárólag szempajzs alkalmazásával-.

      Törlés
  13. Szia! Azt megkérdezhetem hogy a lézer milyen hatással volt a pórisaidra. Nekem eleggé tágak a pórusaim az arcomon és erősen gondolkodom ezen a kezelésen. Szerinted segítene rajtuk a lézer?
    Üdv
    Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Némileg finomítja, de el nem tünteti a pórusokat, viszont én elégedett vagyok ezzel az eredménnyel is, és persze ne 1 kezelés után várd a csodát :-(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Frakcionált CO2 lézer napló - 6.nap

Ma lesz a nap...érzem...muszáj neki.. Fraxel 6. nap reggel Pedig nem úgy néz ki.. De az már biztos, hogy meg fogom erőszakolni , és holnap már sima egyenletes bőrrel akarok ébredni..elegem lett.. Reggelre persze semmi nem változott, de egész nap türelmesen vártam és szorgalmasan kenegettem... Tudtam, hogy este megmosom a hajamat, és egy kád vízre is nagyon vágytam már. Persze erre reggel még esélyt sem láttam, de jól ismerem már ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy tudjam hirtelen fel fognak gyorsulni az események. .ebben reménykedtem most is.

Frakcionált CO2 lézer napló - 4.nap

Hát már nagyon rosszul viselem a bezártságot és jó lenne már ha kimozdulhatnék. Frakcionált CO2 4.nap Komolyan ez a legrosszabb az egészben.. Én ezt a látványt nem vállalom be senki idegen előtt, így itthon bujkálok , se smink, se pára, se gőz, se arcmosás, se pakolások...csak az emlegetett termál víz és a speciális krémezés. Ma szépen, óvatosan és csiga lassú ütemben megindult a hámlás . A szám szélénél kezdődött, majd az orrcimpáknál folytatódott, estére pedig a szemöldököm közötti rész is elkezdődött.

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz...

Drakula terápia - Személyes tapasztalatom

Drakula terápia-pár óra elteltével A drakula terápiáról úgy gondolom már mindent tud az, aki tudni akarja, hogy mit takar a kezelés. Akik nem, azoknak 1 mondatban össze foglalnám a lényeget, a saját, helyszínen levett véredből, a kicsapott vérsavódat töltik vissza-nem a ráncokba- hanem a bőr több pontjába egyenletesen eloszlatva . Ez nem feltöltő hatással bír, hanem regenerációra, frissülésre ösztönzi a bőrödet. Természetesen én is kipróbáltam, mert az elmélet mély orvosi alapokon nyugszik, így abba nem kételkedem ,hogy a dolog jól működik. Nem vártam sokat az eredménytől, mert jól tudom, hogy ez a kezelés nem azonnali hatással bír hanem hosszú távon fejti ki jótékony hatását, tehát jelenleg több mint fél év elteltével írom le a véleményemet a drakula terápiáról.