Ugrás a fő tartalomra

Fókuszban a pirosítók - Nagy összehasonlító teszt

Gondolkoztam, hogy ezt most így egybe vagy külön-külön írjam le, de inkább összesítem a tapasztalatokat.
Kryolan Blusher

Rengeteg pirosítóm van, így elkezdtem egyszerre kipróbálni, és gyorsan össze is hasonlítottam őket.



Kezdeném a legerősebb pigmentáltságúval és így haladnék lefelé.






Kryolan Blusher
A Kryolan Blusher nyerte meg a legerősebb és legtartósabb előkelő első helyet. Persze nem mellékes, hogy az ár/érték arány is itt a legjobb.
Ezek a korongok több színben választhatóak, és ilyen kis üres palettába be lehet tölteni őket. ( 3,8,10,15-ös paletta létezik)
Kryolan Blusher
Én ezt a három szín világot részesítem előnyben, mert ezzel a három színnel rengeteg variációt tudok készíteni, illetve több típusnak is megfelel (ha másokat sminkelek).
A pirosító nagyon tartós, erős fedésű és pigmentáltságú, gyönyörű színekben kapható.

Kryolan Blusher

Egyes kiszerelés is létezik belőle, ami csavaros fedelű, és ugyan ekkora.

A kompakttal is elégedett vagyok, óriási tükör található benne, de az ecset tárolására nem alkalmas, viszont könnyen szállítható, vékony és masszív.
Az ára: 1200-1800 ft  ( és ettől lesz végképp verhetetlen)



Paris Berlin La Fardsec
Paris Berlin La Fardsec
Paris Berlin- La Fardsec szintén a sminkes bolt által forgalmazott termék. Elvileg krémesebb mint a Kryolan, és pigmentáltságában is kiváló tartós pirosító. Ő a második az én listámon, de csupán érzelmi alapon....
Rengeteg szín közül válogathatunk.
 Ára: 2000 ft körül 

Mac Powder Blush a másik nagy kedvenc. Ez is igen pigmentált, jól megtapad és tartósnak is mondható.
Mac Powder Blush
Mac Powder Blush
Kicsit krémesebb mint a Kryolan, és talán egy picit gyengébb is, azaz nem olyan erőteljes, de még mindig az erős pigmentű festékek közé tartozik. Azért csak a harmadik nálam, mert nem annyira tartós mint az előzőek, és a fényes színek kicsit peregnek.

Sok színben létezik, sajnos a képen elég halvány lett a kezemen, de ennél jóval látványosabb, nem tudom miért lett ilyen a kép.
Ára: 5000ft körül van amit én drágának tartok az előzőekhez képest, ezért is lett a harmadik.

Lényegében ez a három a top termék, így különbséget tenni köztük igen nehéz, tényleg elég szubjektív kinek mi jön be.
És akkor a továbbiak:

Cargo Blue Ray HD Blush highlighter: ez valami szuper valami!
Cargo Blue Ray HD Blush
Cargo Blue Ray HD Blush
Nagyon erősen pigmentált, puha por, ami  nagyon jól tapad a száraz bőrre is. Ez pirosító és kiemelő egyben, nagyon különleges színe van, meleg rózsaszín apró arany pigmentekkel.

HD termék, tehát ez jelzi, hogy milyen finom. Könnyen eldolgozható és nagyon tartós. Kiemeli a bőrt,  és kellően fedi a tökéletes külsőért.

Hátránya, hogy itthon nem kapható, és csak két színben van...ezért a negyedik
Ára : 6-8000ft körül

YSL blush radiance
YSL blush radiance
YSL Blush Radiance egy nagyon különleges és szép termék, eltalált színekkel. Érdekessége az hogy két fajta színből áll, az egyik matt a másik fényes, és ez keveredik a használatakor.

Nagyon szép, masszív YSL-től megszokott csomagolásban.
YSL blush radiance
A por pirosító kellően krémes, és tartós. Pigmentáltsága nem extra erős, de még mindig az erős kategóriába sorolnám.

YSL blush radiance
Természetes, és nagyon szépen eldolgozható az arcon. Ha luxusra vágyom mindig ezt használom, nagyon jó termék, bár olcsónak nem mondanám, 9000ft körül lehet, így a top háromba természetesen ez miatt nem kerülhetett be.
CS Contour and Blush




Sorrendbe ide helyezném a Coastal Scents - Contour & Blush Palette-t amiről tesztet már ITT mutattam.
Azért csak ide sorolom, mert nem annyira pigmentált és tartós mint a fenn említettek.
Ára a teljes palettának 6400ft, ami azt jelenti, hogy színenként 1070ft-ra jön ki.
A paletta kontúrokat és highlightereket is tartalmaz.



Chanel blush duo tweed effect
Chanel blush duo tweed effect képről szerelem volt első látásra. Ez is több színből áll, és némi aranyos fény is került bele...ami sajnos csak a tetején volt..később sehol semmi...
Gyönyörű színekben van, én a 20-ast választottam.

Chanel blush duo tweed effect
 Sajnos végül világos lett nekem, viszont nagyon szép, és természetes. Pigmentáltsága elég gyenge, így akkor alkalmazom amikor nem szeretnék "látható" pirosítást.

Sajnos nem is tapad eléggé, így nem tartom a legjobb terméknek, viszont nagyon szép..de hát ugye ennyi pénzért legyen is az.
Chanel blush duo tweed effect

Az ecset használhatatlan, túl pici....
A képen is láthatjátok, hogy a pír nem túl erős, de  még ha világos akkor is jobban kellene látszódnia.
Ára 11-13.000ft körül van..brutál




Dior Diorshow Powder
És a leghasználhatatlanabb Dior Diorshow Powder...jajjjjj pedig mennyire akartam ezt...az elsők közt lehetett a piacon ez a szivacsos arcpirosító por, és úgy gondoltam, ez lesz az igazi, gyors és praktikus..juhééé..hát nagyon hamar lelombozódtam...

Dior Diorshow Powder
Eleve nagyon nagy, így nem praktikus..tök nagy ez a kupak rajta, teljesen fölöslegesen.

A szivaccsal nem lehet egyenletesen eloszlatni, túl nagy és nem egyenletesen szór.

Bőrre paskolva szinte láthatatlan, egyébként ez egy pink szín, ami nem a legvilágosabb a színskálán.
Dior Diorshow Powder

Szóval nem praktikus, nem könnyen kezelhető, nem látványos és nem tudom mennyire tartós, mert nem is látom hol van..

Ez indokoltan a legalja... Semmi viszont jó sok pénzért..

Ára 11-13.000ft körül szintén.

Legközelebb a krémes pirosítókat tesztelem.

Ti milyen pirosítóra esküdtök?

Megjegyzések

  1. Nagyon tetszenek a sminktermékes bejegyzéseid. Szerintem sokan nem ismerik a Kryolan és Paris Berlin, Ben Nye cuccokat, pedig nyilván nem véletlenül használja annyi sminkes. Az Ó utcai sminkboltban nagyon kedvesen kiszolgálnak laikusokat is a béna kérdéseikkel (pl. engem, a béna kérdéseimmel), úgyhogy nem érdemes tartani a vásárlástól. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, így van, már ajánlottam én is az Ó utcát sokszor, remélem pár ember kipróbálja majd.

      Törlés
  2. Ó, pedig az a Dior valami gyönyörűséges, én is szeretnék ilyen szivacsos pirosítót....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen én is ráugrottam :-( vegyél sötétebb színt vagy próbáld ki a boltban jó alaposan, és ha bejön akkor fuss neki..:-)
      Én azt hittem praktikusabb lesz és jobban fogom szeretni..

      Törlés
  3. Sziasztok, megírnátok az Ó utcai bolt nevét, címét? El szeretnék menni oda. Köszönöm!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Tényleg olyan nagy szám? Retin A a lézer helyett? Kipróbáltam..

Sokan várják már ezt a bejegyzést, hisz idén télen elmaradt a lézer, vagy bármilyen extra kezelés az életemből. Retin-A - 0.05% Valami miatt..mi miatt? Az az oka, hogy bőrgyógyásszal sikerült Retin A krémet felíratnom, és mivel ez itthon nem kapható, így a receptet külföldön kiváltanom . Nagyon nagy reményekkel és extrán bezsongva kezdtem meg a krém használatát a télen, látva a sok interneten fellelhető csodás átváltozást amit a gyógyszertári A vitaminos krémek okoztak.

Gyógyszertári kenceficék

Glyco-A , Fucidin, Davercin, Dalacin-T,  Neogranormon, Skinoren, Zineryt, Akneroxid Az itt látható kis csokor épp a jelenlegi készletet tükrözi, ennél volt nagyobb gyűjteményem is :-)

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz