Ugrás a fő tartalomra

Étkezés megváltoztatása a bőr szemszögéből - A hús

Mikor már végképp elkeseredtem a bőrproblémáim miatt elkezdtem azon is gondolkozni, hogy ugyan kívülről mindent megteszek és kipróbálok, de belülről miként tudnám megelőzni a gyulladások és pattanások kialakulását - természetesen nem gyógyszerekre gondolok- .

67 étterem - előételem
Ennek több mint 10 éve.

Egy külföldi barátomtól hallottam először arról, hogy a táplálkozásából kihagyta a melegvérű állatok húsának fogyasztását -állatvédő volt- és mellékhatásként a hátán lévő gyulladt pattanások teljesen elmúltak. Mivel jól ismertem a problémáját és meg is mutatta az "új bőrét", nem hittem a szememnek!


Már akkor nem voltam sem én sem ő abban a korban, hogy indokolt lett volna bárhol bármilyen pattanás a bőrünkön.
Természetesen ilyen hiteles, ekkora és ilyen gyors (pár hónap) idő alatt elért változás engem is cselekvésre késztetett.
A táplálkozásomból szinte azonnal kiiktattam a sült-főtt húsok fogyasztását, pár hét alatt a nem hús "állagú" azaz a "láthatatlan" hústartalmú élelmiszereket is elhagytam. Talán a legnehezebb a felvágottakról való lemondás volt, amire még rá-rá nyúlkáltam hetekig.
Lényegében 1-2 hónap után fokozatosan húsmentes étrendre tértem át. Nem volt könnyű megtanulni, hogy akkor most mit is egyek, de mivel sosem a tradicionális magyar konyha alapján étkeztem, így annyira azért nem voltam meglőve.
Jelzem tej származékot, tojást, halakat továbbra is fogyasztottam, de túlnyom részt zöldségek kerültek terítékre.

Ha nem lett volna ekkora motiváció, mint amit a saját szememmel láttam, vagy amit magamon is szép lassan tapasztalni kezdtem, biztos elbukok, és biztos nem lennék már több mint 10 éve részlegesen vegetáriánus.

Nos már szinte 2-3 hét után kezdtem észre venni magamon, hogy a bőrömön nem alakulnak ki gumós gyulladt pattanások...ennek még akkor nem mertem hinni,hisz van ilyen, de nagy löketet adott a folytatáshoz. 1-2 hónap után már feltűnő volt, hogy a meglévő pattanások letisztulása után lényegesen kevesebb bőrproblémával küszködök. A 3. hónap teljesen meggyőzött mert nem volt egy gyulladt pattanás vagy mély gumó sem az arcomon / dekoltázsomon / hátamon.

Sajnos a mitesszerek - comedok még jelen voltak, de nem gyulladtak a "semmitől" össze, és a mennyiségük is a felére csökkent.

Mivel egy idő elteltével hajlamos lettem azt gondolni, hogy a ragyák amúgy is elmúltak volna, és csak véletlen egybe esés az egész. kb fél év múlva elkezdtem húst enni ismét..hát mit mondjak..másnap 1 fájó gumó a hátamon -ááá véletlen -gondoltam..nos 1 hét húsevés után a bőröm tele lett gyulladásokkal, pattanásokkal..szóval leálltam újra és kb 2-3 hét alatt ismét megszűntek a gondok.

Volt még egy ilyen próbálkozásom rá fél évre, szinte azonos tapasztalatokkal, így tudomásul vettem és végre elfogadtam, hogy tényleg ez segített.

Mivel több mint 10 éve élek úgy, hogy nem fogyasztom melegvérű állatok húsát, ez elég kemény nekem, mert vannak olyan ételek (pl libamáj) amiről nem tudok lemondani, így az elmúlt 5 évben évi pár alkalommal bevállalom értük a ragyákat :-). Az évek alatt egyértelműen kikristályosodott, hogy egy ilyen "bűnözés" után 1-2 napon belül valahol valamilyen látványos pattanás rámficcen.

Azóta több orvossal is konzultáltam a problémámat és a tapasztalataimat illetően, és arra jutottunk -miután étel allergia vizsgálatot is végeztettem ami nem mutatott allergiát- hogy valószínűsíthetően az állatok antibiotikum és szteroid -és ki tudja még milyen- kezelését nem tolerálja a szervezetem.

Miután ezt több orvostól is hallottam, így igyekszem háztájon vagy vadon nevelt állatok húsát fogyasztani ha megkívánom(de csak nagyon ritkán,max évi 5 alkalommal), és valóban mintha azok után nem jönnének ki ezek a durungok. Sajnos ezen húsokhoz nagyon ritkán lehet hozzá jutni, mert az árusított bio húsárúba is lehetnek ilyen anyagok...tehát az a tuti ha valaki háztájon nevel kis állományt és onnan fogyaszt.

Természetesen az állati fehérje bevitelem nem csökkent a hús kihagyásával, hisz mint említettem, halakat, tej termékeket, tojást is fogyasztok.

Javaslom próbáld ki, ha nem indokolja semmi a pattanásaidat, már pár hét után észre veszed ha változás történik, de 2 hónap után már látványos javulás is beállhat. Nem mondom, hogy mindenkin segít, de a környezetemben 3 ember is követte a példámat, akiknek szebb lett a bőrük.





Megjegyzések

  1. Ebben van valami. Gyerekkorom óta nem eszek húst, és az egyik unokahúgom sem. Egyikünknek sem volt soha egy darab pattanása sem, azt hittük valami szerencsés gén, de talán ez a magyarázat rá. Na persze ez nem azt jelenti, hogy olyan szép lenne a bőröm:D (Mert nem az:()

    VálaszTörlés
  2. Ez így van, tök egészségetelen hogy minden szarral megtömik szerencsétlen állatot, hogy hamarabb nőjön meg szebbnek tűnjön a húsa miegymás... Én mondjuk alapvetően húson élek, csomószor elrágcsálok egy-egy szelet sült angolszalonnát magában, de már nem is tudom mióta csak TÉNYLEG házit veszünk avagy inkább cserélünk el másra családon belül:D Meg normál körülmények között levadászott vadhús, ilyesmi. Már nem a ragyák miatt, de képzelheted hogy még mi mindent tesz azon kívül ez a sok gagyiság amivel tömik őket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen-igen, botrány..sajnos ez a műkaja dolog illetve a sok gyógyszer / méreg a vízben és a növényekben is megvan, de még szerencsére talán nem akkora mennyiségben és nem olyan direkt módon, mint ahogy ezeket az állatokat "kezelik".

      Nem hiába a sok hormon zavar és elhízott kisgyerek..cukor, finomítás, antibiotikumok, hormonok..túl hamar találkoznak ezekkel a mérgekkel..:-(

      Törlés
  3. Most bukkantam erre a bejegyzésedre, tényleg érdekes. Nekem sosem volt szimpi ez a vega-dolog, ha már mindenevők vagyunk, én eszem is mindent.:) De most elgondolkodtattál... Szerinted akkor is lehetne eredményes, ha nekem nem a "semmitől", hanem hormonbetegség miatt vannak pattanásaim? Valami kis tavaszi tisztítókúrát amúgy is be akartam iktatni, adok neki egy esélyt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha hormonális eltérések vannak, akkor az az első, hogy ezt rendbe tedd, mert ha ilyen okoz pattanást, akkor nincs az a diéta ami ezt helyre cuppantaná, max a tüneteidet enyhítené kissé ( pl. a gyulladás ereje csökkenne, de a probléma gyökere nem szűnik meg ettől).

      A diéta vagy böjt mindig jó, mert a szervezet jobban tud magára " koncentrálni ", de ha bizonyosságot nyert a hormonális probléma, akkor azt sajnos csak azzal (hormonokkal) lehet helyre billenteni.

      A tünetek minimálisan enyhülnének, illetve a hús és tej is tartalmazhat hormont ( nem feltétlenül azt ami neked kell, hanem olyat is ami ronthat az állapotodon ), tehát ártani nem ártana, de szerintem nem szűnne meg a probléma, viszont én biztos megpróbálnám, ha ez nem kíván nagy áldozatot tőled..viszont a hormonokra keress valamilyen orvosi vagy alternatív megoldást, mert nem játék sajnos és nem fog "magától" rendbe jönni :-(

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, hogy válaszoltál, nagyon kedves tőled hogy mindenki bajával foglalkozol! :)
      A betegség kezelése folyamatban, de szörnyen lassú dolgok ezek, nehéz kivárni. Főleg, hogy már lassan 10 éve küzdök a bőrömmel, csak korábban letudtak azzal, hogy tini vagyok, majd elmúlik. De nem múlt.:-( Másfél éve derült ki, miért, azóta szedem a gyógyszereket és a többi bajom nagyjából rendbe is jött, kivéve ezt. Szóval már elég türelmetlen vagyok és azt se tudom mit csináljak (még) hogy meggyorsítsam.:)

      Törlés
    3. Na örömmel hallom, hogy akkor kezelés alatt állsz, igen ezek rohadt lassú folyamatok, elhiszem, hogy fogytán a türelem:-(

      Úgy néz ki a bőrödben lévő receptorok a leginkább érzékenyek az ilyen eltérésekre ( nálam is így van ).

      Ez sajnos olyan mint egy kártyavár, minden lapnak a helyén kell állnia, és a legkisebb szellőtől is elborulhat, tehát az én elvem az, hogy ezer oldalról bebiztosítom(ttam) magam, így mindent megteszek, mert nekem is olyan érzékenyen reagál a bőröm, hogy ez miatt vagyok óvatos a kajával is.

      Törlés
  4. szia! Én is küzdök a pattanásokkal még így túl a 25-ön is. Sok mindent kipróbáltam, bőrgyógyász, antibiotikum, skinoren, és segítettek, de igazán látványosan az utóbbi időben lett jobb a helyzet: cickafark tea. Nem tudom iszod-e, én rögtön észreveszem, ha nem iszom...:PRövid úton visszajönnek a pattanások. A tejtermékeket is minimalizálom az általad említett okokból is kifolyólag...szóval azt hiszem ehhez is lehet köze a javulásnak. Mindenesetre a hormonális dolgokat rendbe teszi a tea azt hiszem. Nekem csodaszer!

    VálaszTörlés
  5. Nem tudom a cickafark teát próbáltad-e már. Nekem sok év után az hozott látványos javulást. A hormonokat teszi rendbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, ismerem! Nőgyógyászati problémákra, ülőfürdőhöz is ajánlott!

      Törlés
  6. Sziasztok!
    Igen, igen, a hús... Én fehérje felszívódási zavarban szenvedek, 47 éves vagyok, és világ életemben olyan pattanásos voltam, mint három kamasz együtt... Szóval, közel 1 éve nem eszem húst, és az első dolog ami szembetűnt magamonn, hogy az összes pattanásom 1-2 hónap után sitty sutty eltűntek!
    Úgy hogy ha pattanásos a bőröd, akkor ezt próbáld ki először, mert nekem is adták a hormont, és csak addig használt...
    Kihagyom a tejet az életemből, és a tojást is, azaz vegán életmódot folytatok...
    Mivel nekem nem ez az életformám, időnként elcsábulok, és bekapok egy-egy falat husit, és akkor itt a vég...
    2 3 nap hasmenés, azonnali pattanások az arcomon, a hátamon, és iszonyú fejfájás a bünti...
    Szép napot mindenkinek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Tényleg olyan nagy szám? Retin A a lézer helyett? Kipróbáltam..

Sokan várják már ezt a bejegyzést, hisz idén télen elmaradt a lézer, vagy bármilyen extra kezelés az életemből. Retin-A - 0.05% Valami miatt..mi miatt? Az az oka, hogy bőrgyógyásszal sikerült Retin A krémet felíratnom, és mivel ez itthon nem kapható, így a receptet külföldön kiváltanom . Nagyon nagy reményekkel és extrán bezsongva kezdtem meg a krém használatát a télen, látva a sok interneten fellelhető csodás átváltozást amit a gyógyszertári A vitaminos krémek okoztak.

Gyógyszertári kenceficék

Glyco-A , Fucidin, Davercin, Dalacin-T,  Neogranormon, Skinoren, Zineryt, Akneroxid Az itt látható kis csokor épp a jelenlegi készletet tükrözi, ennél volt nagyobb gyűjteményem is :-)

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz