Ugrás a fő tartalomra

Arcszobrászat műtét nélkül, újdonság a szépülni vágyóknak!

Míg "régen" pontozós injekciós eljárással lehetett csak teljes arcfeltöltést véghez vinni, ami sok-sok szurit jelentett az arcon, ezt sikerült tovább fejleszteni és sok helyen olvasok egy kíméletesebb eljárásról, ahol mikrokanülös módszerrel, legyező szerűen terítik szét a töltő anyagot, így jóval kevesebb szúrás szükséges.



A módszer további előnye, hogy jóval egyenletesebben tudják az anyagot a bőr alatt eloszlatni, és nem alakulnak ki komolyabb bevérzések sem.
Mivel nem tűvel hanem kanül segítségével kerül az anyag a bőrbe, így nem szakítja át a szöveteket, hajszál ereket, hanem maga előtt eltolja ezeket.

A módszer nem annyira olcsó, állítólag évente kell "csak" ismételni -mert felszívódó anyaggal dolgoznak-, de látványos és hatékony megoldást ígér.


Arcszobrászat céljából és ráncok-redők föltöltésére is kiváló, így a megereszkedett arcot is rendbe teszi, és most divatos kiállóbb arccsontot is elérhetünk vele. Személy szerint kíváncsi vagyok, hogy feszesebb hatású bőrt is varázsol-e, amivel részben a pattanás utáni hegeken is halványíthatna...mert ugye ha kifeszül a bőr...vagy nem?
Illetve az érdekelne még, hogy a szem alatti  árkot is szépen feltölti-e....mert az van, és "imádom" őket :-) .




 Sajnos még nem sikerült kipróbálnom (de nyár előtt biztos neki futok), illetve nem is ismerek senkit aki ezt az új módszert próbálta volna. 
Jelenleg 2 helyet találtam ahol alkalmazzák, ez az Art Medic és a Körúti Orvosi Centrum .

Ha valakinek vannak személyes tapasztalatai, örülnék ha megosztaná :-).

Megjegyzések

  1. Szia, én dr Gulyás Gusztávnál jártam arcfeltöltésen, kb fél év után felszívódott a hyeluronsav-származék, de elégedett voltam.(cím: Virányos Klinika)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen olyan 6-12 hónapig bírják, köszi az infót!:-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A bőrön található foltok és pigment problémák kezelése

Aki barack bőrrel született azonnal távozzon, nem róla lesz szó :-).. http://www.borgyogyaszat.com Kivéve ha szeretné átértékelni az életét, hogy milyen szerencsés..bár gyanítom a cím alapján most nem ezt az írást olvassa. Sajnos a bőr nagyon sérülékeny és hosszú távon meglátszik rajta, hogy miként bánnak vele. Természetesen eleve is születhetünk úgy, hogy a bőrünk nem makulátlan (macula=folt, és egyéb fogalom, bőrgyógyászati kifejezés magyarázata ITT ), és genetikailag is hordozhatjuk az erre való hajlamot.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

A krémpirosítókról mindent

Lehet sokatok inkább nyáron használ krémpirosítót, de szerintem egész évre jó választás. Miért? Így hirtelen ennyit találtam itthon Mint már mindenki tudja a bőröm inkább száraz mint nem, így a hagyományos por pirosítók általában még inkább poros hatásúnak mutatják az arcomat. A krémpirosítókról elmodható, hogy általában a szárazabb vagy normál bőrűeknél alkalmazható a legnagyobb sikerrel, csak tudni kell velük bánni. És ha ehhez még hibátlan, vagy közel tökéletes bőr is társul amire alapozó nélkül is felvihető akkor az az igazi királyság.

Tényleg olyan nagy szám? Retin A a lézer helyett? Kipróbáltam..

Sokan várják már ezt a bejegyzést, hisz idén télen elmaradt a lézer, vagy bármilyen extra kezelés az életemből. Retin-A - 0.05% Valami miatt..mi miatt? Az az oka, hogy bőrgyógyásszal sikerült Retin A krémet felíratnom, és mivel ez itthon nem kapható, így a receptet külföldön kiváltanom . Nagyon nagy reményekkel és extrán bezsongva kezdtem meg a krém használatát a télen, látva a sok interneten fellelhető csodás átváltozást amit a gyógyszertári A vitaminos krémek okoztak.