Ugrás a fő tartalomra

A nagy szemhéjpúder teszt - MAC eye shadow

A szemhéjpúderek terén óriási szín és márkaválaszték várja a kísérletező hölgyeket, így gondoltam szentelek én is egy pár bejegyzést ennek a témának.

Mac palettáim
Terveim szerint több márkát szeretnék elemezni nektek, viszont mivel már évek óta ezekkel foglalkozom és a gyenge termékek kihullottak az idő folyamán a szórásból, így inkább azokat a festékeket venném nagyító alá amiket érdemes megvenni, mert kiállták a próbát.

Első alkalommal a MAC eye shadow termékeiről írnám le a véleményem.


Mint a képen is látjátok, előszeretettel használom a MAC szemhéjpúdereit, és íme az én kis gyűjteményem. Mivel ezeket a színeket tudom a munka folyamán a legjobban kihasználni, ezért nagyon extrém árnyalatokkal nem kísérleteztem, illetve igen, de a különleges színeket selyem vagy szatén porok formájában szeretem megvásárolni, mert számomra így több fölhasználási módszer lehetséges.

Nos lássuk akkor ezen préselt szemhéj árnyalókat.

A kedvenc kiszerelésem a 4-es üres mágneses paletta, amikbe ízlésem szerint válogatom össze a kis mágneses aljú púder korongokat. Azért szeretem jobban ezeket a 4-es kiszereléseket és nem a nagyobbakat, mert könnyebben kezelhetőek, egyszerűbben szállíthatóak - kézbe vehetőek, és nem kell mindet minden alkalommal magammal vinnem.
A kisebb 1 darabos kiszerelések nekem azért nem a legjobbak, mert a rengeteg sminktermékem között mire megtalálnám őket addig lemenne a nap :-), illetve a tárolásuktól is frászt kapok. Ezért számomra a legjobb megoldás ezt a sima eye shadow vonalat vásárolni.

Az egyik kedvenc árnyalóim közé tartozik a MAC, egyrészt az óriási színválaszték, a kényelmes és egyedi összeválogatás, a praktikus kiszerelés és a minőség miatt.
A szemhéjpúder tartós, jól tapad, szín hű és erőteljes pigmentekkel, nem pereg, kiválóan építhető, vizesen is foltmentesen alkalmazható, ráncokba és barázdákba sem csúszik meg, könnyen satírozható.
A csalódások és hamis áru elkerülése érdekében javaslom a személyes vásárlást MAC márkaboltokban, ahol kényelmesen ki is próbálhatod a festékeket, láthatod élőben a színeket.
Aki mégis másodkézből a neten próbálkozik, annak javaslom ellenőrizze a gyártó weboldalán azaz ITT, hogy létező- e a termék, és az árnylat fantázia neve vagy száma egyezik-e a választott színnel.

A használt termékeim közt van matt, metál, csillogó, gyöngyház, szatén fényű is, a véleményem minden fényhatású szemhéjpúderét tükrözi.

Kedvenc árnyalataim, amit érdemes kipróbálni:
-trax : szilva szín arany fénnyel, minden szemszínen gyönyörűen ragyog
-nocturnelle : metál sötét lila, mely gyönyörű a kék / zöld szemeken
-vanilla : elefántcsont  minimál fénnyel
-carbon : a legfeketébb matt fekete:-)
-omega : natúr matt szürkés barna  világos szemöldökhöz
-quarry : matt puha lilás barna, a legjobb összedolgozó vagy természetes árnyék szín
-saddle : arany barna, nagyon természetes meleg barna, mely szépen kiemeli a szem színét


Nektek melyik a favorit színetek?




Megjegyzések

  1. A Vanilla csodálatos, nekem a kedvenceim: Club, Brown Down, Nylon, Copperplate, Sketch, Mythical. A Nocturnelle-re kíváncsi lennék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj hát ezek is fincsi színek, rá is néztem gyorsan, brown down, sketch nekem is van, hmmm a nylon izgalmasan hangzik ( sápadt arany jeges csillámmal)..

      Törlés
  2. Nem semmi gyűjteményed van :O Annyi jót hallottam már a ?acről, hamarosan én is kipróbálom most már biztos vagyok benne!
    üdv:janetsbeautyzone.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a munkám miatt kötelező :-).. Igen érdemes kipróbálni őket, legalább az üzletben barátkozz vele első körben, állag, fedés, színek, árak..aztán szép lassan...:-)
      Sok sikert:-)

      Törlés
  3. Nagyon szeretnék MAC-et is használni, de Db-ben nincs üzletük és egy ideje nem is volt időm Bp-en MAC üzletbe menni.MIndig csak az egész napos tréningekre jutott idő, még IKEA-ra sem:(

    Segítenél nekem? Tanácsot kérnék,hogy hétköznapi, gyorsan elkészíthető sminkhez: mogyoróbarna szem(napfényben már-már borostyánszínű:), csokoládébarna haj világos melír esetén milyen szemhéjpúdert használnál? A Clinique-nek van egy szemhéjpúdere: 335 Kittycat. Ez a nagy kedvencem, ezt használom szinte minden nap. Ez az a szürkés-barnás és talán olívás színe,amit imádok. Tehát nem a hagyományos barnát.
    A lilát nem szeretem. Mi az a szemhéjpúder, amit véleményed szerint lehetne még használni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én annak vagyok a híve- sminkes lévén-, hogy a te színeidhez (főleg)lehet bármit használni.
      Nem is az a lényeg, hogy milyen szín, hanem hogy az adott színek milyen árnyalata, fénye, hőmérséklete áll jól valakinek.
      Természetesen az extra színek ( sárga, narancs, kék, zöld) is szépek lehetnek, de nem mindegy a stílus és a kidolgozás.

      A mindennapokban én a helyedben az erősebb, sötétebb lilát erőltetném ( mert az gyönyörűen kiemeli a színeidet), de írtad, hogy nem szereted.
      Barnákból a téglás vagy bordóba hajló színek és a mogyoró árnyalata lenne szerintem így látatlanba jó.
      A szürkét én nem kedvelem meleg tónusú lányokon...meg amúgy sem a kedvencem valami miatt :-(.
      Az oliva és a zöld bizonyos árnyalatai is biztos jól állnak.

      Márkákból nézd meg az Artdeco cuccait, de próbáld ki, azt hátha kapsz otthon is, nem olyan rosszak, olvasd el a bejegyzésem róla:-)

      Törlés
    2. Ha lila, akkor vmiért mindig arra a világoslilára asszociálok,amolyan orgonalilára,amit ruhaként sosem vennék fel.Ilyen sminket SOHA nem akarok:)
      De a mélylila akár még jó is lehet, de nincs olyan palettám, színem.
      Az olívazöld szép szín, imádom ruhában is.
      Igazából segítséggel mernék próbálgatni ilyen színeket, egyedül nem venném meg és kísérleteznék, mert nem vagyok sminkes,tuti nem lennék elégedett.
      A kedvenc Clinique szemhéjpúderem nem olyan szürkés,amire te gondolsz :) Szürke sminket sosem viselek, nekem sem tetszik,hozzám nem illik sztem.
      Ha esetleg jársz müller közelében, nézd meg a 335-ös Kittycat nevű szemhéjpúdert.Most már kíváncsi vagyok a véleményedre :) Ebben én még mintha látnék kis aranyat is, talán mintha olyan lenne,mint a szemem színe.

      Ha egyszer sok időm lesz,akkor kérek tőled időpontot,hogy segíts nekem színeket találni és sminket,ami jól áll :)

      Törlés
    3. jajjj a világos lilát én sem szeretem..illetve az nekem nagyon világos kék szemen az igazi.
      Megnézem majd azt a színt, érdekesen hangzik!

      Várlak szeretettel:-)

      Törlés
  4. Szia, remélem jó helyre írok, és észreveszed :)
    Szóval olyan kérdésem lenne, h tudnál-e ajánlani valamilyen terméket kontúrozásra? Főleg orr környékére...elég széles sajnos :) szóval MAC Faceandbodyt használok, C6osat, tehát sötétebb a bőröm, világos szőke a hajam, zöld a szemem... én szemhéjpúderben gondolkodom, hallottam már h sokan azt használnak... hátha te tudsz valami jó ötletet adni... próbáltam már bronzosítóval Lancomemal (tropique minérale 02 - ocre cuivrée) és Estee Lauderrel (Tender blush - Toffee) de valahogy világosak mind... előre is köszönöm válaszod! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió:-)

      Nézd csak meg ezt: http://sminkesmas.blogspot.hu/2012/04/coastal-scents-contour-blush-palette.html

      Ez a CS kontúrozó paletta- bár por alapú- elég jó erre a célra, és nem is vészes árfekvés. A sötét barnája elég sötét, bár valóban szemhéjpúdert használnak sokan.

      Még egy alternatíva, ha vagy az Ó utca sminkboltba ellátogatsz, mert ott vannak krémes és por állagú sötét matt színek amik ideálisak a kontúrozáshoz, vagy megnézed még ezt a korrektor palettát :
      http://sminkesmas.blogspot.hu/2012/03/coastal-scents-professional-camouflage.html
      mert ezekbe is elég sötétek a színek, és ha az alapozó fölé, a púdered alá krémmel már elkezded kialakítani az arcformát az szerintem sokkal természetesebben hat mint utólag a porral variálás.

      Remélem tudtam valamicskét segíteni.

      Törlés
    2. Ó köszönöm szépen a gyors választ : ) szerintema kontúrozó paletta lesz, remélem azért nagyon elütni sem fog : ) sokat segítettél, köszönöm!

      Törlés
  5. Nagyon köszönöm!!! Ez nekem most annyira jól jött!!! :) Lehetek olyan pofátlan, hogy megkérdezzem az összes szín nevét? Már amelyik esetleg megvan még... :) Igazából a matt barnás és "fehéres" színek, valamint a lila és rózsaszínek érdekelnének. Köszönöm előre is a választ. :) Szép Estét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen :-)

      Jujj az összeset :-D ??

      Na majd megnézem neked, hogy a választott árnyalatokból melyiknek mi a neve:-)
      Kis türelmet!

      Törlés
    2. Nagyon- nagyon kedves vagy! És nagyon gyors! :) Legjobban most a jobb alsó és jobb felső paletta érdekelne. Sminksuliba járok (abszolút nulláról indulok) és a tanár mutatott egy "4- es bingó palettát" mely tuti ezekből a színekből volt összeállítva. Most bukkantam rád, ezeket pedig holnapra kéne beszereznem... :) Természetesen a válasznak bármikor örülök! :) Nehéz a fantázianeveket a valós színekkel összehoznom. :D
      u.i.: Tuti a jobb alsó, bal felsője a sötét szín, amit keresek. :)

      Törlés
    3. Jobb felső:soft brown, tete-a-tint, saddle ( a 4. kifogyott)
      jobb alsó: cork, charcoal brown,espresso, brown down

      Világos színnek a vanilla-t ajánlom
      összemosáshoz pedig a quarry a szuper
      szemöldökre (világos hajhoz) pedig az omega

      Nézz körbe az üzletbe próbálj ki mindent, és a látottak alapján dönts :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Tényleg olyan nagy szám? Retin A a lézer helyett? Kipróbáltam..

Sokan várják már ezt a bejegyzést, hisz idén télen elmaradt a lézer, vagy bármilyen extra kezelés az életemből. Retin-A - 0.05% Valami miatt..mi miatt? Az az oka, hogy bőrgyógyásszal sikerült Retin A krémet felíratnom, és mivel ez itthon nem kapható, így a receptet külföldön kiváltanom . Nagyon nagy reményekkel és extrán bezsongva kezdtem meg a krém használatát a télen, látva a sok interneten fellelhető csodás átváltozást amit a gyógyszertári A vitaminos krémek okoztak.

Gyógyszertári kenceficék

Glyco-A , Fucidin, Davercin, Dalacin-T,  Neogranormon, Skinoren, Zineryt, Akneroxid Az itt látható kis csokor épp a jelenlegi készletet tükrözi, ennél volt nagyobb gyűjteményem is :-)

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz