Ugrás a fő tartalomra

Frakcionált CO2 lézer napló - 3.nap

Az ázsiai mélyhámlasztás ( green peel) a harmadik napon már hámlani kezdett...
Fraxel 3.nap..barnul..
A micro laser peel-em pedig a harmadik napon extra ödémával és jelentős bőr lenyugodással telt, itt a frakcionált kezelés harmadik napja szinte semmiben nem tért el a második azaz a tegnapi naptól.

Az ödéma a tegnapinál azért szerintem picit nagyobb lett, de ez maradt a bal szememen, a jobb szem alatt semmi sincs.

Reggel a tükörbe nézve úgy tűnt, hogy kissé barnább a bőr, azaz kezd jobban bekeményedni, pörkösödni. Ezt aztán a képek meg is erősítették bennem.



Mégnagyobb ödéma..hurrá..
Természetesen tegnap este jött egy pati, azaz berobbant egy mitesszer ami nyomta alulról a kemény bőrt, így ezt egy steril tűvel óvatosan nyitottam,vérzés nélkül, köröm nélkül, kendővel enyhén rásegítettem, és szépen ki is tisztult. Volt anyag rendesen, így örülök, hogy ezt nem hagytam annyiban...
Az ilyen esetekre kaptam olyan ecsetelőt-gyógyszert (dalacin) ami megakadályozza a fertőzést és a gyulladást, így ezzel kezeltem.

Frakcionált lézer 3.nap
Muszáj volt kiszednem, mert fájt és nyomott, és féltem tőle, hogy ha ez ott marad akkor az nem lesz jó. Tényleg csak nagyon óvatosan a bőr felszínét nyitottam meg neki, így igazából csak a "halott" bőrt érte a támadásom, de ez nagy odafigyelést igényel, nem bíztatok senkit ilyenre. Úgy lapultam én is a fürdőben mint az állat, hogy nehogy lebukjak mit művelek, mert a férjem eléggé kivan az ilyen akcióimtól..mármint ő a kontroll csoport, hogy ne nyomizzam magam .. persze lebuktam, mert 1 perc néma csend a fürdőben már felkelti a gyanúját...jól ismer..

Szerencsére ma már nyoma sincs annak, hogy nem bírok magammal, így ez jól sült el, és örülök, hogy minden bolygó állása kedvezett a kis magán akciómnak.

Most ahogy nézegettem a fejem, kicsit megbántam, hogy nem kértem jobban a szemem környékére is a lézert ( mert meg tudják szépen csinálni ott is ), de legközelebb ezt semmiképpen nem hagyom ki a szórásból.
Pörkös pöttyök - fraxel lézer

Kicsit unalmasnak érzem magam, hogy semmi extráról nem tudok nektek beszámolni, és a humorom sincs a top-on az ingerszegény környezet miatt, de se fájdalom, se extrém feszülés, sem hámlás vagy nedvedzés nem történik velem.

Igazából annyi mintha egy vékony rétegben rámszáradt pakolással tölteném a napjaimat.

Úgy érzem, hogy ez még holnap a 4.napon is így fog maradni, bár a mikro lézer peel és a green peel esetén is a 4.nap már a hámlásról szólt..úgyhogy titkon már reménykedek abban, hogy ez a fraxelnél is megvalósul.
Hoppá..estére valami elindult..vagy nem?

Estére már az államnál mintha történt volna valami, de nem tudom ez a vérsavó vagy a bőröm?

Próbálok jó sok képet mutatni a dologról, hogy aki ilyet tervez annak letisztuljon mégis miről van szó, és megnyugtassam, eme felemelő látvány teljesen természetes.

A képeim vegyesen vakuval és vaku nélkül is készülnek, mert az igazság valahol a kettő között létezik.
Alakul..kezd száradni a bőr..

Igazából a fraxelt azért találom jó dolognak, mert a kezelés közben fellépő fájdalmat az azt követő napokban semmi azaz semmilyen fájdalom nem követi. Azért a mikro laser peel-nél ez nem így volt, ott még aludni sem bírtam a kezelés után. A green peel ( ázsiai hámlasztás) is elég kellemetlen még aznap, így ez számomra kellemes csalódást okozott.

Persze az is lehet, hogy a következő, esetleg mélyebbre vagy intenzívebb kezelésem már nem lesz ilyen, de majd kiderül, meg fogom írni ha az másként alakult.

Összefoglalva: a nap eseménytelenül zajlott, de estére már észrevehetően jobban húzódott és keményebb - száradtabb volt a bőröm, azaz a nem ráncos homlokomat is be tudtam ráncolni, mert vékony kemény "hártya" lett a felszíne. Ma már többet krémeztem, és az államnál mintha megindult volna a hámlás. Nem fáj, nem ég, nem feszül kínzóan, teljesen jó, minden szupi.

Megjegyzések

  1. Figyelemmel kísértem a bejegyzéseid a témával kapcsolatban. Nagyon érdekes látni ahogy a bőröd változik napról- napra. Én undorodok mindentől ami tű vagy csíp, fáj. Kíváncsi vagyok a bejegyzések végén mit gondolok majd; én bele mernék- e menni egy ilyen kezelésbe. Tudom, hogy azt írod hogy nem fáj kínzóan, de... az én fájdalomküszöböm esetében talán ez a kezelés már megbukik. :-) Legalábbis a képeket nézve biztos. Nagyon hasznos kis dokumentáció ez hisz mostmár tudjuk/ tudom mivel is jár ez... :-) Addig is kitartás kívánok neked! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:-)

      Hát az van, hogy annyira-annyira akarom a javulást, hogy ezért "bármit" megtennék, és a fájdalomküszöböm is az egekben van..
      Szóval ez így együtt elég jó kombináció :-)

      Maga a kezelés (kb 20 perc) nem mondható kellemesnek, van aki ezt fájdalomnak hívja, de a követő napok valóban nem fájdalmasak.

      Ha nem jön zsigerből, hogy "akarod", akkor még egy kozmetikai kezelés is tud fájdalmas lenni, nemhogy ez :-)..úgyhogy ebből kell kiindulni.

      Törlés
  2. Szia! Tulajdonképpen mire jó ez a módszer? Nagyon durva beavatkozásnak tűnik. Még sosem hallottam róla, de érdekelne, hogy milyen bőrprobléma miatt teszi ezt magával valaki. :) Köszi: Lola

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://sminkesmas.blogspot.hu/2013/02/lezer-naplo-ujra-tamad.html

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ilcsi tapasztalatok - AHA biológiai hámlasztó + Esemény előtti

Biztos sokan ismeritek az Ilcsi termékeket, sokan szeretitek és sokan nem.. Vagy aki még nem is próbálta, az is hallott róla. Ilcsi AHA és Esemény előtti Egy magyar családi vállalkozásról beszélünk, ne aggódjatok, nem tartok cégbemutatót, ezt csak azért jegyeztem meg, mert tudatosan szeretek magyar terméket vásárolni - már ha az megüti azt a szintet amit elvárok. Azt is szeretem, hogy "elhiszem" a természet közelségét, és olyan érzésem van, mintha én kevertem volna ki őket a kertből szedett növényekből. A termékeket kozmetikustól lehet megvenni, de kiskapuként az online aukciós oldalakon is elérhető.

Frakcionált CO2 lézer napló - 6.nap

Ma lesz a nap...érzem...muszáj neki.. Fraxel 6. nap reggel Pedig nem úgy néz ki.. De az már biztos, hogy meg fogom erőszakolni , és holnap már sima egyenletes bőrrel akarok ébredni..elegem lett.. Reggelre persze semmi nem változott, de egész nap türelmesen vártam és szorgalmasan kenegettem... Tudtam, hogy este megmosom a hajamat, és egy kád vízre is nagyon vágytam már. Persze erre reggel még esélyt sem láttam, de jól ismerem már ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy tudjam hirtelen fel fognak gyorsulni az események. .ebben reménykedtem most is.

Amiről nem beszélünk...az intim higiénia

A szépség alapja az ápoltság és az egészség..de sokszor nem térünk ki arra, hogy mi újság "ott alul".. Az én kedvenc mosakodóm Hát én most bevállalom..beszéljünk róla! Biztos vagytok páran akik kerülik ezt a témát, és sok a kérdés vagy a téves elképzelés, szóval nekik szánom ezt a kis kitérőt. Sok kommentet biztos nem fogok erre kapni, de biztos vagyok benne, hogy az egyik legolvasottabb bejegyzésem lesz, hisz minden nő találkozik az élete során ilyen-olyan problémával. 

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Műtét nélküli arcfiatalító esztétikai kezelések összefoglalása

Kicsit lötyi, de még nem lóg, kicsit ilyen meg olyan..de persze nem vészes..csak én látom... Kép forrása: google Foglaljuk össze, hogy milyen lehetőségeink vannak akkor, ha a kozmetikusnál már nem elég ami történik velünk, de még a szike alá sem feküdnénk szívesen.. (2018-as frissített verzió) Kattints IDE ha több kezelésről és részletesebben szeretnél olvasni, a "Több mint kozmetika" menü alatt mindig megtalálod a legfrissebb arcfiatalító eljárásokat. Rohadt nagy az erdő, és sok benne a fa, elég nehéz kievickélni ebből a rengetegből ami körülvesz minket, és "esztétikai kezelések" név alatt futnak.. A testünk fogyasztására és alakformálására egy összefoglaló kezelés kalauzt már ITT közzétettem az érdeklődőknek, így igyekszem ezt megtenni az arcunk kapcsán is.