Ugrás a fő tartalomra

Vizet a bőrnek - Suiskin Biológiai fermentált Panacea

ITT láthattátok mit rejtett a kis dobozkám, amiből ma az egyik Suiskin hidratálót mutatnám be.
Nagyon édes a kis fa a tetején

Eleve van egy olyan érzésem, hogy szerintem vonzódom ehhez a márkához..ITT olvashatjátok az egyéb Suiskin termékekről, amit már próbáltam, és a beszerzési helyet pedig ITT találhatjátok.

Hát azt kell mondjam, ennek az izének már a lehetetlen neve is megfogott..minden szó vonzó benne, az ember úgy érzi, hogy valami nagyon jó fog vele történni.


Suiskin panacea - nagyon folyékony
"Biológiai" azaz élő természetbeli - "fermentált" azaz mikroorganizmusokkal végzett erjesztés - "panacea" azaz varázsszer..nem hangzik rosszul..én valahogy úgy képzelem, mint Drakulát, aki hazája földjéből nyerte az erőt, és megfiatalodott benne minden éjjel nappal, amikor bele feküdt.

Mivel a vásárlás előtt már próbáltam informálódni a termékről, ezért azt tudtam, hogy ez valami roppant más cucc lesz mint amit megszoktam, már ha a ránctalanítás, hidratálás, fehérítés szavakat hallom...miért?
Vessetek egy pillantást a képre ahol a kezemben látjátok...ez folyadék..azaz tej állagú. Nem krém, nem zselé, nem olaj..vizezett tej..

Egy 100ml-es flakonba érkezik, és emiatt rohadtul nem felhasználó barát, hisz ultra nehéz vele dolgozni, én biztos direktbe az arcra spriccelős kiszerelésbe gyártottam volna le, így sokkal egyszerűbben és gazdaságosabban lehetne kezelni.

Suiskin fermentált panacea
Persze ez az apró malőr nem vette el a kedvem, mert mint említettem, rá voltam készülve, de elsőre biztos azt hittem volna, hogy romlott, ha nem ismerem..vagy azt hittem volna, hogy vattára kell csöpögtetni, mert arctej vagy sminklemosó..

Elvileg ez 4 az egyben funkciójú lotion, ami anti-oxidáns, táplál, hidratál, rugalmasságot ad.
Az erjesztés lényege az, hogy a bőrhöz közeli anyagot állítottak elő, azaz tejsav baktériumok, lipidek, aminosavak segítik a hatékony beépülést.

A termék növeli a természetes hidratáltsági faktort és csökkenti a vízvesztést a bőrből (TEWL= transepidermal water loss = bőr vízvesztesége), azaz megelőzi a TEWL-t.

Nagyon jól hangzik, hogy a bőrömet a saját anyagához hasonló szerekkel próbálom védeni a kiszáradástól, és növelni a hidratációját, miközben bezárom a folyadékot a bőrömbe úgy, hogy ezt nem vastag szilikonokkal vagy zsírokkal érem el, hanem egy ilyen kis laza folyadékkal, ami nem okoz pattanást, és nem tömíti el a pórusokat.

Lehetne jobb adagolási mód
A folyadék amúgy nagyon kellemes, gyorsan felszívódó anyag, amit az én száraz vízhiányos bőröm nagyon hamar elnyel. A termék olyan tulajdonságokkal rendelkezik, ami lehetővé tesz azt, hogy önmagában vagy kiegészítésként használjuk az arcápolási rutinunkban, azaz a kedvenc krémünk alá is jól megfér.

A nyáron és párás meleg országokban (valószínűleg) nappalra elég hidratáló természetesen télen és igénybevett bőrökre kevés lesz, így én mindenképpen csak kiegészítésként próbálom beépíteni a kencéim közé, de ha önmagában használom, sem húzódott vagy hámlott a bőröm, egyszerűen csak nem éreztem olyan puhának magam ahogy megszoktam.

Semmilyen irritációt vagy comedó-t nem okozott az erre érzékeny bőrömre, arcmosás után használom, szérumként, ami nagyon könnyen beszívódik, és védi a bőröm saját vízháztartását, miközben hatékonyan táplálja azt a bőr közeli anyagokkal. Úgy használom mint egy tonikot (persze vatta nélkül), és ezután jöhet a megszokott krémem.

Óriás változásról nem tudok beszámolni, de úgy gondolom ez nem is szükséges, hisz a hidratáltsági szintet nagyon nehéz folyamatosan szinten tartani, talán a C vitaminhoz tudom a legjobban hasonlítani..ugye ami kiürül.
Elég egy szárazabb levegőjű lakás, vagy egy olyan nap amikor nem fogyasztunk kellő folyadékot, és máris csökken a hidratáltság mindenhol.
Suiskin- biológiai fermentált panacea
Nekem ez a panacea abban segített, hogy adott idő alatt a bőröm jóval kevesebb vizet vesztett, azaz nem szottyadt és zuhant össze olyan hamar a bőröm felszíne több óra után sem egy extrém szárazra kifűtött helységben sem.
Ahhoz persze kevésnek mondanám, hogy azt állítsam, hogy feltöltötte és élettel telivé varázsolta a bőrömet, mert ilyeneket csak a zsíros, szilikonos vagy a kifejezetten ránctalanító krémek tudnak elérni nálam optikailag (!) vagy egy ideig, a használatuk alatt.

A bbkrem.hu-n említett fehérítő hatása enyhe, így nem kell tőle félni, nem fog világítani a fejed, illetve extrém elvárásokat sem kell támasztani felé, ez csak egy kellemes plusz, hogy esetlegesen halványítja a bőrhibákat..tehát nem úgy kell érteni, hogy eltünteti a szeplőt..

Összefoglalva: ez egy szerethető és szimpatikus lotion, ami gátolja a vízvesztést, és táplálja a bőrt.
Nem zsíros, nem hagy foltot, nem fényes és nem érezhető a bőrön.
Órák után sem fényesedtem ki tőle, és kitűnő sminkalap.
Száraz bőrre nem elég ( maximum nyáron ), de zsíros-vízhiányos bőrökön szerintem szuper lehet, pont azért mert nagyon könnyű, mégis pótolja a vizet.
Nem irritál, nem okoz pattanást.
Elégedett vagyok vele, mert nem vártam tőle többet, a 6300 ft-os árhoz 100ml krém tartozik, de hasonló árfekvésben max gyógyszertárakban kaphatunk ilyen szisztémán működő megbízható terméket, ami szintén nem komedó képző.

Megjegyzések

  1. Mi mindent el lehet adni egy csinos csomagolással és "varázsszavakkal" te jó ég... :) 6300Ft-ért már elvárná az ember lánya, hogy látványos hatása legyen egy krémnek, nem így van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a vízvesztés csökkenését, azaz a bőröm víz megtartásának növekedését bőven elégnek éreztem ennyiért, mert ezt sokszor 10.000ft felett sem tudták elérni a termékek nálam...még a gyógyszertáriak sem :-(

      Szerintem ez nem egy drága cucc, de valószínűleg az én bőrömre nem elég, ezért nem történt 360fokos fordulat az életemben.

      Kiegészítésnek vettem és amit vártam tőle, azt kaptam, így nem vagyok csalódott, sőőőőőőt :-)

      Törlés
    2. Szerintem is 6300 Ft igen reális ár egy jó arckrémért, sőt kb ennyinél kezdődik, jobban megéri mintha megvennéd a drogériás l'oreal-t és társait, aztán meg fizethetnél a drága krémekért, amik próbálják helyrehozni a károkat, amiket a drogériás társaik okoztak...persze, én lennék a legboldogabb ha találnék olcsó, jó krémet, dehát sajnos a tapasztalatok nem ezt mutatják..

      Törlés
    3. Teljesen átérzem..jó lenne 20 forintért ha létezne szuper kence, de a realitás nem ezt mutatja :-(
      Drogériás arckrémre inkább nem vetemednék, ha olcsóbbat keresnék inkább a gyógyszertár, vagy magam készítenék itthon valamit, esetleg vennék Ilcsit ami megfizethető és megbízható.

      Én úgy gondolom, hogy ez normál/zsíros bőrre kitűnő vízpótló, de vízhiányos száraz bőrre (enyém) ez egy kiegészítő termék lehet ami megnöveli a hidratáltsági szintemet, és erősíti és támogatja a krémeim hatását.
      Szeretem..

      Törlés
  2. Mit gondolsz, egy pumpás flakonba áttöltve nem lenne könnyebben kezelhető? Pl. egy kiürült pumpás testpermetébe. Vagy akkor hamarabb fogyna? Esetleg fényérzékeny az anyag? Én nagy áttöltögető vagyok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félek, hogy esetleg nem működne jól bármilyen szórófejjel, azaz nem úgy permetezne ahogy szeretném, így jobban örülök, ha az ilyet a gyártó kísérletezi ki előttem:-)..egy ilyen próbálkozásom volt anno, csináltam illó olajos légfrissítőt, és nem permetezett, hanem pisilt mint egy kisfiú, aztán az olaj szétmarta a gumi alkatrészeket... így kicsit elment tőle a kedvem :-D

      Törlés
  3. asszem a múltkori rendelésem mellé egy ilyen mintát is kaptam, meg kell néznem, mert nekem nagyon szimpinek tűnik és mivel kevert, vízhiányos bőröm van, talán még elég is lenne a hidratálása.
    köszi a beszámolót! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naaa kíváncsi lennék, hogy egy teljesen más bőrön milyen lehet!

      Törlés
  4. Én a másikat probáltam amire azt írták,h erős ránctalanító hatású. Őszintén szólva nekem nem jött be egyáltalán. Semmit nem segített a börőmőn, vízpótlás szempontjából sem. Sztem nem éri meg és nem tud többet mint a Loreal krémek v más európai krémek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit próbáltál pontosan?
      Hát az én bőrömnek meg a Loreal krémek a minősíthetetlen választások :-( hát igen, mindenki más, és más válik be neki.

      Törlés
  5. A másik Suiskin biológiailag fermentált hidratálót próbáltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahh akkor tudom!

      Én abból csak tesztert próbáltam, így nem volt hosszútávon tapasztalatom vele ( ugye a vízpótláshoz azért több kell mint 1 hét teszt), de a minta alapján nekem jónak tűnt.
      http://sminkesmas.blogspot.hu/2012/03/suiskin-biologiai-fermentalt-hidratalo.html

      Ezek szerint teljesen más lehet a bőrünk vagy az elvárásaink:-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Frakcionált CO2 lézer napló - 6.nap

Ma lesz a nap...érzem...muszáj neki.. Fraxel 6. nap reggel Pedig nem úgy néz ki.. De az már biztos, hogy meg fogom erőszakolni , és holnap már sima egyenletes bőrrel akarok ébredni..elegem lett.. Reggelre persze semmi nem változott, de egész nap türelmesen vártam és szorgalmasan kenegettem... Tudtam, hogy este megmosom a hajamat, és egy kád vízre is nagyon vágytam már. Persze erre reggel még esélyt sem láttam, de jól ismerem már ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy tudjam hirtelen fel fognak gyorsulni az események. .ebben reménykedtem most is.

Műtét nélküli arcfiatalító esztétikai kezelések összefoglalása

Kicsit lötyi, de még nem lóg, kicsit ilyen meg olyan..de persze nem vészes..csak én látom... Kép forrása: google Foglaljuk össze, hogy milyen lehetőségeink vannak akkor, ha a kozmetikusnál már nem elég ami történik velünk, de még a szike alá sem feküdnénk szívesen.. (2018-as frissített verzió) Kattints IDE ha több kezelésről és részletesebben szeretnél olvasni, a "Több mint kozmetika" menü alatt mindig megtalálod a legfrissebb arcfiatalító eljárásokat. Rohadt nagy az erdő, és sok benne a fa, elég nehéz kievickélni ebből a rengetegből ami körülvesz minket, és "esztétikai kezelések" név alatt futnak.. A testünk fogyasztására és alakformálására egy összefoglaló kezelés kalauzt már ITT közzétettem az érdeklődőknek, így igyekszem ezt megtenni az arcunk kapcsán is.

Frakcionált CO2 lézer napló - 4.nap

Hát már nagyon rosszul viselem a bezártságot és jó lenne már ha kimozdulhatnék. Frakcionált CO2 4.nap Komolyan ez a legrosszabb az egészben.. Én ezt a látványt nem vállalom be senki idegen előtt, így itthon bujkálok , se smink, se pára, se gőz, se arcmosás, se pakolások...csak az emlegetett termál víz és a speciális krémezés. Ma szépen, óvatosan és csiga lassú ütemben megindult a hámlás . A szám szélénél kezdődött, majd az orrcimpáknál folytatódott, estére pedig a szemöldököm közötti rész is elkezdődött.

Rengeteg levelet kapok...bőrproblémák

Mivel rengeteg levél érkezik tőletek, ezért itt szeretném összefoglalni a leggyakoribb kérdésekre a válaszokat. Ezek a papulák Bőrprobléma esetén az legyen az első, hogy rendszeresen látogatod a környezetben elérhető, szakmailag legjobb kozmetikust , aki a kisebb problémáidat karban tartja. Szomorú, de enélkül nem lehet megúszni, ezen nem lehet spórolni. Főleg ha mitesszeres, esetleg pattanásos bőrrel szenvedsz...de a mitesszereknél a leginkább célra vezető szerintem, mert a durva pattanásokkal inkább érdemes orvost keresni. Ha ez nem lenne fontos, én sem járnék, de nincs az a csodaszer ami felér egy rendszeres 3-4 hetente ismételt kozmetikai tisztítással. A kozmetikusod legyen szakmailag felkészült és lássad rajta, hogy ért hozzá..no meg az sem természetes ha tele sebekkel távozol és 1 hét szobafogság. Nálam több mitesszere senkinek sincs, mégis másnap bálba mehetnék az arcommal... mesterhez járok a város másik végébe, és nem azért mert élvezem az utazást...no comment.

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.