Ugrás a fő tartalomra

Egy kis macaront..vagy mégse?

Itt a hétvége, és hogy ne csak kívülről "ápoljuk" magunkat most a gyomrunk körül kalandoznék.
Ezt a Daubner cukiba vettem

De hogy jön ez egy beauty blogra?
Rég foglalkoztam már a helyes táplálkozással, és a megfelelő egyensúllyal, azaz mi az a határ és hol húzzuk meg a vonalat a külsőnk és a vágyunk között?

Bár a testsúlyommal sosem volt problémám, én pont nem ítélem el azokat akiknek van egy kicsi "felesleg" (?), hisz tudom sokan nagyon keményen küzdenek azzal, hogy a természettel teljesen szembe menve próbálják az alkati adottságaikat megváltoztatni.
Emberfeletti próbák ezek!

Természetesen azt is tudom, hogy mindenkinek más tetszik, így tisztába vagyok azzal is, hogy pont ugyan annyi férfinak jönnek be a teltebb idomok, mint ahány nőnek nem, így sokszor csak magunkat paráztatjuk az elégedetlenséggel.

Nem célom esztétikailag megközelíteni a kérdést, hisz minden oldalnak megvan az álláspontja, egyszerűen egészségügyi szempontból szeretnék mérlegelni.
Nézzük tehát..
A sport -amit most nem részleteznék, úgyhogy ne ugord át- beteg és egészséges embernek is csak a hasznára válik. A bőr szebb lesz tőle, a véráram ezáltal a regenerálódás fokozódik, hormonok termelődnek így jobb lesz a közérzet..fokozhatnám..no ez az alap. Mégse tudok elítélni senkit aki nem tudja beiktatni az életformájába, de legalább járjon akkor gyalog, vagy kiránduljon sokat, játsszon élvezetes csapatjátékokat.

De ha végképp nincs idő a sportra, az étkezésre figyeljen oda, hisz egy sportoló sem lehet bomba alakú, ha a táplálékra nem ügyel.
Szerencsés emberek és alkatok mindig is voltak, lesznek. Vannak városi legendák bordás hasú nutellát nyalogató lányokról is..de ami kívülről szép az vajon egészséges és fitt is?

Természetesen a sanyargatás és tarthatatlan életmód sem alkalmas arra, hogy végig kísérje az életünket, de hát akkor mi a megoldás?
Hogy legyünk egészségesek és szépek is?
De mi a szép?

Zöldsalátám
A szépség az amikor boldog vagy és elégedett, így ezért nem fér bele az ha sanyargatásra ítéled magad! Sokkal fontosabb, hogy mellőzd az életedből a sok többszörösen feldolgozott, finomított, előre gyártott, cukros és mesterséges anyagokkal telepakolt élelmiszereket.

És ha szeretnél, de nem tudsz nélkülük élni?
Építsd le lépcsősen ezeket a "kajákat", de hagyj meg egy kedvencet ami a mentsvárad lehet. Mértékkel jutalmazd magad.
Én próbálok egészségesen élni, így a finomított bolti kész ételek nem találhatóak meg nálam. Tudatosan nem veszem őket évek óta, így nincs itthon, nem futok bele véletlenül sem.
Kenyeret is csak ritkán, kis mennyiségben fogyasztok (nem a liszt hanem a sok fokozó miatt), de odáig még nem jutottam el, hogy itthon megsüssem..de majd egyszer.
Igyekszem natúr termékeket venni, és a zöldség, gyümölcs is jobb ha a kertből vagy a bio piacról való.
Ha édességre vágyom azt itthon készítem, így biztos elkerülöm a cukrot és a sok tartósítószert. Joghurtot itthon keverek házi lekvárral vagy friss gyümölccsel. Előre pácolt, panírozott, fagyasztott húsokat nem vásárolunk. Sorolhatnám...ez számomra természetes.

A mennyiség és a rendszeres (!) napi többször keveset étkezés fontosságáról is biztos hallottatok már..ezt se véletlenül találták ki, de sokan félre értik..nem, nem a finomított gagyi kajákból kell napi 5ször bepakolni, úgy ne csodálkozz, ha csak romlik a helyzet.

Lazac carpaccio
Tanuld meg a natúr ízeket élvezni.
Néha belefutok én is hibákba, eszek itt-ott ahol nem kéne..és azt veszem észre, hogy minden botrányosan édes és sós..azelőtt ez fel se tűnt..
A valóban(!) tradicionális olasz konyha döbbentett rá és tanított meg arra, hogy a jó alapanyag egyben a tökéletes fűszer is, nincs szükség túlzásokra, egyszerű és finom ( és nem a sokak által ismert pizzákra és tésztákra gondolok).
Annyira megszoktam már a természetes ízeket, hogy már nem esik jól egy kész gyümölcsjoghurt, hiába "light", vagy "csak természetes anyagokból" készült.

Az életmód váltás a kajával kezdődik. Ha még kevesebbet nem is eszünk, de amit fogyasztunk az minőségi lesz ( tehát minden a maga feldolgozatlan formájában), már nagyon sokat tettünk önmagunkért.
És hogy legyen egy mankó, nekem mindig más..most épp a régről ismert macaron..tarts meg magadnak egy emléket a "régi" szokásokból, így nem érzed lemondásnak az "új" életed.
Ha egyszer-egyszer bűnözöl attól még nem történik semmi, de sokaknak az egész életük a silány minőségű táplálék és a sok cukor körül forog, így pedig nagyon káros a külsőnkre az egészségünkre.

Azt is szeretem amikor a szilikonos samponoktól, az ilyen olyan krémektől aggódnak az emberek, hogy mennyi benne a káros anyag..sokszor megkérdezném, "te miként táplálkozol? aggódsz a krémek miatt, miközben ugyanezt le is nyeled?"..de persze nem teszem, hisz mindenkinek a saját élete és választása.
Nagy a zavar és a sok félinformáció, hogy mi a káros és mi nem, ezen kár is vitatkozni, minden évben "kiderül" valami újdonság..

Céklaleves tormahabbal
Egy biztos, ha kezeletlen élelmiszert veszel és leszoksz a sok kész kajáról, nasiról, elkezded megtervezni az étkezésed és tudatában leszel annak amit fogyasztasz, hisz te állítod össze, csak segíthetsz magadon, ami jobb közérzetet, magabiztosságot és szépséget ad.
Nem jó üzlet?

Sajnos a tudatlanság nem mentség! Én is ettem a zacskós kajákat 1999-ben...
Nem kell egyből váltani, elég szépen hónapról hónapra tanulni és lecserélni a felesleges élelmiszereket. Sokaknak az első két hétben megy el a kedve, amikor rájön, hogy az is sz*r amiről ő azt gondolta, hogy mennyire egészséges...no ez a szemétség..igen sajnos ezen mindenki átmegy..ezért is írtam, hogy meg kell tanulni.
Nálam is volt 3 boldogtalan hét amikor kaják közt örlődtem..aztán minden kitisztul egy csettintésre..

Érdemes könyveket olvasni a témában és nem a barinőktől és a női magazinokból informálódni, vagy sztárdiétákból okosodni.
Könyvek esetén szívesen adok tippeket, nem kell semmit elvakultan követni, mindent kívülállóként érdemes olvasni, aztán összefésülni a tartalmat..ki fog kristályosodni bennünk a lényeg. A paleo könyvek és a Norbi könyvek (nem a kész kajái) már elég jó kiindulási alapot adnak ahhoz, hogy legyen elképzelésünk arról, hogy mégis mi a helyes út.

Nem vitatom vannak boldog emberek akik erről nem vesznek tudomást, de sokakat vagy az egészségük vagy a külalakjuk aggaszt.. Ha te is gondoltál már erre, de nem tettél semmit, akkor ne sürgesd a változást, el fog jönni amikor itt az ideje. Ne kényszerítsd magad, mert nem fog menni!

Ha lesz egy példakép, vagy amikor valójában szembesülsz azzal, hogy rajtad kívül senki sem tud gondoskodni az egészségedről és kinézetedről, és vannak visszafordíthatatlan problémák, nos akkor lesz meg benned az erő, és hidd el sikerülni fog!
Nem nyűg ez és nem is nehéz, csak SZOKÁS kérdése..mint minden más, ha jobban belegondolsz :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ilcsi tapasztalatok - AHA biológiai hámlasztó + Esemény előtti

Biztos sokan ismeritek az Ilcsi termékeket, sokan szeretitek és sokan nem.. Vagy aki még nem is próbálta, az is hallott róla. Ilcsi AHA és Esemény előtti Egy magyar családi vállalkozásról beszélünk, ne aggódjatok, nem tartok cégbemutatót, ezt csak azért jegyeztem meg, mert tudatosan szeretek magyar terméket vásárolni - már ha az megüti azt a szintet amit elvárok. Azt is szeretem, hogy "elhiszem" a természet közelségét, és olyan érzésem van, mintha én kevertem volna ki őket a kertből szedett növényekből. A termékeket kozmetikustól lehet megvenni, de kiskapuként az online aukciós oldalakon is elérhető.

Frakcionált CO2 lézer napló - 6.nap

Ma lesz a nap...érzem...muszáj neki.. Fraxel 6. nap reggel Pedig nem úgy néz ki.. De az már biztos, hogy meg fogom erőszakolni , és holnap már sima egyenletes bőrrel akarok ébredni..elegem lett.. Reggelre persze semmi nem változott, de egész nap türelmesen vártam és szorgalmasan kenegettem... Tudtam, hogy este megmosom a hajamat, és egy kád vízre is nagyon vágytam már. Persze erre reggel még esélyt sem láttam, de jól ismerem már ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy tudjam hirtelen fel fognak gyorsulni az események. .ebben reménykedtem most is.

Amiről nem beszélünk...az intim higiénia

A szépség alapja az ápoltság és az egészség..de sokszor nem térünk ki arra, hogy mi újság "ott alul".. Az én kedvenc mosakodóm Hát én most bevállalom..beszéljünk róla! Biztos vagytok páran akik kerülik ezt a témát, és sok a kérdés vagy a téves elképzelés, szóval nekik szánom ezt a kis kitérőt. Sok kommentet biztos nem fogok erre kapni, de biztos vagyok benne, hogy az egyik legolvasottabb bejegyzésem lesz, hisz minden nő találkozik az élete során ilyen-olyan problémával. 

Műtét nélküli arcfiatalító esztétikai kezelések összefoglalása

Kicsit lötyi, de még nem lóg, kicsit ilyen meg olyan..de persze nem vészes..csak én látom... Kép forrása: google Foglaljuk össze, hogy milyen lehetőségeink vannak akkor, ha a kozmetikusnál már nem elég ami történik velünk, de még a szike alá sem feküdnénk szívesen.. (2018-as frissített verzió) Kattints IDE ha több kezelésről és részletesebben szeretnél olvasni, a "Több mint kozmetika" menü alatt mindig megtalálod a legfrissebb arcfiatalító eljárásokat. Rohadt nagy az erdő, és sok benne a fa, elég nehéz kievickélni ebből a rengetegből ami körülvesz minket, és "esztétikai kezelések" név alatt futnak.. A testünk fogyasztására és alakformálására egy összefoglaló kezelés kalauzt már ITT közzétettem az érdeklődőknek, így igyekszem ezt megtenni az arcunk kapcsán is.

Aknesol a tuti

Az Aknesol nem egy mai dolog, emlékszem régen gyógyszertári barna üvegcsébe lehetett kapni..időszámításunk előtt..szemtelenül olcsón.. Aknesol Azóta persze már " divatos" külsőt kapot..már ha a műanyag citrom sárga és farmer betétes csomagolást annak lehet nevezni...nekem a régi üvegcsében is jó volt.. De tény és való, hogy a színei miatt nem kell órákig keresgélnem a polcokon, az ára sem vészes-mert jó sokáig elég...vagyis hát ha van..mert ugye lassan egy éve NINCS !!