2016. 04. 26.

Touchland- Kub2go avagy hogy lesz divat a kézfertőtlenítőből

Kub2go eper és citrus
Itt a jó idő, és egyre többet programozunk, többet mozdulunk ki, és ilyenkor van a szezon a kézfertőtlenítők terén.

Bevallom mindig tartok itthon, de leginkább a kocsiban tesz nekem jó szolgálatot, illetve ha esetleg kórházba kell vonulni.

Ha tehetem inkább az alapos kézmosásban hiszek, több okból is. Egyrészt mert a kézfertőtlenítő zselék után továbbra is úgy érzem mintha lenne a kezemen valami, azaz inkább koszosabbnak érzem magam, mint a használat előtt, illetve valahogy az az érzésem, hogy nem jó a kéz bőrének ez a rátapadt cucc.

Szóval nem erőltetem túl a használatukat, és hozzászokni se szeretnék..
Jó azért az is, ha néha bejut egy kis baci ide-oda, mert aztán meg nézhetünk -kis túlzással- ha az immunrendszerünk ellustul :-).

Nos tehát a steril környezetnek három esetben vagyok híve, egyrészt az intim testrészek/ helyek terén, másrészt az arc területén, illetve bőrsérülések, sebek esetén.
Touchland Kub2go összetevői

Ettől függetlenül persze ha érzékeny vagy erre-arra, koszos helyen, vagy betegek közt jársz akkor mindenképpen javasolt a kezünk fertőtlenítése.
Nem is a kéz lenne a baj, mert az egészséges bőrön át nem jut be a kórokozó, hanem arról van szó, hogy a kezünkkel a szemünkbe, szánkba, orrunkba ( már aki ), és intim területek környékére nyúlkálunk, és ott kezdődik a probléma, ha a testnyílások, nyálkahártyák is telítődnek olyan kórokozókkal amit ugyan normál esetben észrevétlenül kidolgoz a szervezetünk, de ha épp nincs a toppon az immunrendszer akkor akár betegek is lehetünk tőle.

Én marhára nem vagyok ez az elkapok ezt vagy azt alkat,korán kapta az immunrendszerem a kiképzést, szerencsére természetesen úton születtem ( igen azt mondják ez is számít), anyatejet kaptam, gyerekként nem lettem túlgyógyszerezve ( ez sokszor a gyermekorvos erénye, mert egy kezdő anyuka ugye azt követi amit az orvos mond ), bölcsibe-oviba jártam ( azaz minden gyerek rámragasztott egy csomó bacit), lány létemre pedig minden mocsokba belemásztam, minden állatot megsimogattam, tehát nem lehetett kispálya amit benyaltam.
Kub2go használata
Na és persze azt se hagyhatjuk ki, hogy az immunrendszer részben veleszületett...de több infó az immun témába ITT.

Na visszatérve a cikk lényegéhez, azaz a termékhez amiről írok, azért rizsáztam ennyit az elején, mert nagyon röviden össze tudom foglalni a lényeget, így kb 5 sorból is állhatna a bejegyzés.
A design tökéletes, valljuk be, mi akik megvették, sokszor ez volt az első számú indok. Műanyag az egész, így a súlya is könnyű.
Az illat ígérete volt a másik ami engem megmozgatott, nehezen döntöttem, az eper volt az alap amit tuti meg akartam szerezni, mellé a citrus illatot választottam másodiknak.
Azért vettem két darabot, mert egy a kocsiba, egy pedig -szükség szerint- a táskába kerül.
A baciölő hatásról persze nem tudok beszámolni, az tuti, hogy full alkohol, hisz kifújáskor csak ezt érzed, és azt is tudjuk, hogy az alkohol jó fertőtlenítő.

Sok bejegyzést kerestem az illatok milyenségéről, nagyon meglepett, hogy senki sem ír erről, de már rájöttem, hogy miért...mert semmi jelentősége...
Olyan enyhe illat marad csak az elpárolgott alkohol szag után, amit csak az érez aki keresi.
Az eper egyébként igazi mű cukros eper illat..nekem bejön, pont erre vágytam..a citrus nekem csalódás, mert szinte alig érezhető, olyan semleges.

Touchland-Kub2go eper és citrus


Összefoglalva: Valljuk be..jól néz ki..vágysz tehát rá..
Óriási ötlet valaminek olyan külső formát adni, hogy meg akard szerezni.
Nagyon szép színek és design, csalogató illatok, amik sajnos csak keresgélve vagy halványan érezhetőek.
Sajnos ha az illatanyag növelve lenne, akkor az azt jelentené, hogy valamely összetevő pedig csökkentve, így biztos megvan ennek az aránynak az oka...nagy bánatomra..

Talán az intenzívebb illatfajták lennének még nálam befutók ( a citrus pár percig se tart, az eper tovább érezhető)

Ha jól tudom 38 ml, a dobozon 3-4 fújás az ajánlott, a magyar cetlin 2-3 fújás / alkalom.
Ember legyen a talpán, aki kiszámolja, hogy a valóságban ez mennyi használatra elegendő, azaz hány porlasztásra elég.
A hivatalos weboldalon közel 200 használatot ír.. mennyünk tutira, osszuk el, és vegyük ezt 100-nak, azaz 35 ft-ra számolok egy fertőtlenítést.
Bár elsőre sokkoló a 3500ft/db fogyasztói ár, de innen nézve már nem olyan vészes.
Tekintve, hogy a zselék használatát nem szerettem a fura utóérzet miatt, így fogalmam sincs abból -gondos fontolgatás és kockázat elemzés után- mennyit locsolgattam magamra. Ebből biztos hamarabb és könnyebb szívvel fogok sprickulni...

További illatként még elfogadnék egy jó kis dinnye, maracuja ( passion fruit), narancsvirág (neroli), fenyő ( igazi)-cédrus illetve púderes illatokat is...de persze ez nem tőlem függ sajnos, mert ilyen persze nincs a kínálatba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...