Végre egy könnyű téma, gondolnánk..mert ugye mi lehet nagy szám egy púderben..
Kislányként azt gondoltam, hogy nem más mint babahintőpor, és tini éveim legelején -amikor persze olyan volt a bőröm mint a babapopsi pffff- simán hintőporoztam az arcomat is ahogy a régi filmekben láttam, gond nélkül, hogy ez tök szuper, jó illatú és olcsó.
Aztán persze megdobtam, hogy nem ugyan az a kettő, sőt, púderből akkor még a préselt formát lehetett mindenhol kapni, ilyen-olyan extra színekben.
A lényeg az volt, hogy vagy malac rózsaszín volt, vagy bronz, így tuti nem lehetett feltűnés nélkül használni, mert természetes bőrszínben még véletlenül sem gyártották ( ohh drága 90-es évek).
Szerencsére mire eljutottam abba a korba, hogy komolyan érdekelt a sminkelés, már elérhető volt a választék, és az Ó utcai sminkbolt is megnyitotta a kapuit, így a kezdetektől fogva képbe kerültem, hogy milyen lehetőségeim vannak az alapozóm lefixálásához vagy a fényesedés megszüntetéséhez.
Azt azért megjegyzem, hogy száraz bőröm sosem volt fényesedésre hajlamos, így nekem két okból kellett igazán a púder, fixálni és színezni.
Fixálni port, színezni pedig kőpúdert használtam és ez ma sincs máshogy.
Igazából ebbe a mondatba benne is volt a két púderfazon lényege, de persze beszélünk még róla a pontosság kedvéért.
Porpúderből ( teszteket róluk ITT írtam ) gyártanak úgynevezett átlátszó ( translucent/transparent) fixáló púdereket, amik legismertebb formái első ránézésre szinte fehérek, de ezeknek az a lényegük, hogy az alapozódból és a bőrödről felszívják a felesleges olajat és vizet, és így egybeolvadnak az alapozód színével.
Természetesen azért már elérhető több színben az áttetsző púder is, mert hiába nem fed, a túl világosak azért áttetszőség ide-átlátszóság oda, igenis felvilágosították az alapozást.
Célszerű közepes színben választani, színezni nem fog, de akkor nem is világosítja vagy sötétíti az alapozásunkat.
Az áttetsző púder lényege az alapozás fixálása és a felület mattosítása. Ennyi és nem több.
Azért van rájuk szükség, mert profi jól fedő és megfelelő alapozóhoz teljesen felesleges színezett, magas pigment tartalmú, ezáltal "nehezebb" púder használata.
Profi sminkekhez, profi alapozóhoz használom.
Puffnival a bőrbe nyomogatom-ütögetem, majd a felesleget ecsettel átsimítom.
Az én kedvencem a Kryolan Transparent púder, ami kis kiszerelésben(20g) 2200ft az Ó utcában.
Színezett porpúdereket is gyártanak erősebb pigment tartalommal, amik már színeznek és fednek is, itt a "translucent/transparent" szó hiányzik, helyettük más pl. "visage" "luxury"powder megjelölés szerepel, azaz valami fantázia név.
Ezek a fixálás és mattosítás mellett képesek árnyalni és színezni is a sminket, tehát az alapozónk felett még egy réteg fedést vagy színezést tudnak elérni.
Fátyol fedésű, vékonyabb alapozásnál célszerű ilyet használni, mert így a porpúderünk még tovább finomíthatja a szín árnyalatunk, illetve tovább egységesíti a bőrképet a fedésével.
A mindennapokban ezt használom, én ecsettel dolgozok a lágyabb fedés és a természetes hatás kedvéért.
Mivel nem zsíros a bőröm, így csak annyit vesz fel a bőr amit az alapozó beszív.
A színről annyit, hogy több árnyalatban is tartok, így tudok játszani vele.
Szem körül mindig világos színben és nagyon vékony porpúdert használok, ecsettel, hogy ne üljön be a ráncokba és optikailag felvilágosítson.
Van "sárga" púderem is, amit bőrpírre használok, és rosacea-ra jó segítség. Bobbi Brown Retouching púdere ilyen (yellow), de gyárt a Clinique és az e.l.f. is.
Én a normál színekben a Chanel Poudre Universelle libre (natural finish losse powder) -t szeretem.
Préselt púderek általában erősebb pigmentáltságban, erősebb fedéssel kaphatóak mint a porpúder társaik, kevésbé alkalmasak az alapozó észrevétlen fixálásához, viszont annál inkább megfelelőek, ha valaki nem használ alapozót.
Lehet velük lágyan- ecsettel- és vaskosabban -szivaccsal- is dolgozni, és némely ilyen púder nedvesen és szárazon is felvihető.
Vannak "porosabb" verziók, és szinte krémszerű puha porok is, van olyan márka aki ápoló összetevőket is vegyít bele, mi szem szájnak ingere.
Én a sminkemet porpúderrel fixálom ( lásd fenn), de lágyan ecsettel színezett préselt púderrel is "átszínezem", árnyalom, a természetesebb hatás kedvéért, mivel a préselt púdereim mindig természetesebb és szebb bőrszínűek. Szem környékére ilyet nem kenek, mert túl "vaskosak".
Rengeteg félét használok, mert elég sokáig elvannak, alig fogynak... szeretem a Mac Studio fix púderét és a Chanel Mat lumiére is nagy kedvenc.
Mineral púderek: azaz mineral veil.
Sokáig azt se tudtam mik akarnak lenni, nem hittem bennük. Elvileg ha a gyártó nem csal, akkor a "mineral veil" csak ásványi anyagokat jelent ( azaz: Kaolin, Zinc Oxide, Mica, Titanium Dioxide, Iron Oxide, Sericite ) azaz púderünk "műanyag", paraben és szilikon mentes, de érdemes megnézni az összetevőket, mert ez sokszor ez nem igaz.
Hiába "mineral" villog a feliraton, sokszor ez csak ásványi "alapokat" jelent, ha az ásványi anyag mellé vegyszerek is kerültek.
Jó esetben zsírkő ( "talc" = térfogatnövelő, csomósodást gátló) nem található bennük, pedig sok "mineral" reklámfogás mellett az összetevőknél a zsírkő az első-második helyen áll az összetételben.
Ezeket a termékeket sűrű kabuki ecsetekkel visszük fel, vagy erre kitalált "mineral" ecsetekkel.
Préselt és por formában is kaphatóak, mindenféle sminkcucc létezik "mineral" kiadásban.
Tipp: olyan márkát válasszunk ami csak ásványi sminket gyárt, és ne olyat ami általános sminkmárka "mineral" vonala.
A púder színe:
Ez csakis pénztárca és bőr függvénye.
Nekem a nyári és téli színem jelentősen eltér, mert nem vagyok hajlandó télen agyonszolizni magam, nyáron viszont napozás nélkül is előjön rajtam a sok szeplő ami sok árnyalatnyi sötétedést jelent, így nálam az az alap, hogy mindenből van téli és nyári színem.
A jó hír az, hogy egy porpúdert lehet 10 évig is használni fogsz, pláne ha kettő is van.
Spórolni az áttetsző porpúderrel tudsz, amit a megfelelő alapozókra pakolhatsz, nyáron sötétebbre, télen világosabbra. Ezt nem is kell túlbeszélni.
Ha csak egy púdert szeretnél és az ne átlátszó legyen, akkor én mindenképpen egy közepes, a világosabb (téli) bőröd színével megegyező nem áttetsző púdert vásárolnék, amit nyáron esetlegesen sötétebb alapozóval vagy bronzpúderrel keverve jól tudsz használni. Viszont vigyázz, ha jól pigmentált, azaz jól fed a púdered, az el fog ütni a sötét alapozódtól, így teszteld be mielőtt megveszed vagy kipróbálod.
Ha megoldható, akkor viszont inkább vásárolj két kisebb kiszerelésű púdert egy téli-nyári színednek megfelelőt, és nincs gond.
Én a szemem környékére csak erre a célra használt áttetsző világos, vékony, fátyol porpúdert használok a korrektor fixálásához.
A pirosság eltüntetésére tartok még sárga púdert is, ami tompítja a bőrpírt, de nem teszi citromsárgává a bőrt.
Kő/préselt púdert szintén két színben tartok, ami világosabb és sötétebb, de mivel ezt önmagában és vastagon sosem használom, csak árnyalásra a porpúderem fölé, hogy méginkább természetes legyen a hatás, és ne pedig maszk-egyszínű, ezért én ebből barackos, sárgás, napbarnított színeket választok.
Ezek természetesen még nem bronzosító színek, de az orrom hegyén már elütnének, azaz épphogy egy árnyalattal sötétebbek mint a szezonban használt porpúderem.
Nyugi... 1 púderrel is le lehet élni az életet - sőt anélkül is ( bár ez nekem nem adatott meg)- egyszerűen ezt a bonyolult kavarást azért osztottam meg veletek, hogy tudjátok, ha valakin szép vagy kidolgozott, nagyon természetes sminket láttok, holott a gazdája jól tudja, hogy egy egész vakolatot cipel a fején, az azért van, mert rengeteg terméket és texturát visel/kever egyszerre, aminek mind más a fedése és a finishe.
Ha nincs különösebb bőrproblémád, akkor ezt úgyse érted meg, mert neked ehhez lehet elég 1 kőpúder a piacról, én meg szenvedek 50 réteggel és textúrával, hogy úgy nézzek ki mint te a legsz*rabb napodon, de ha lemosnám a sminkem lehet dobnál egy hátast és megadnád nekem a Nobel díjat..
Míg fotózásokon 1 alapozót, 2 fajta korrektort, 1 fajta púdert használunk, és a fotón tökéletes a modell arca PS nélkül is, az életben ez túl maszk szerűen mutatna, így nem működő képes.
Ha valakinek bőrhibái vannak, és nem csak a semmit alapozza, akkor annak sajna trükközni kell a fellelhető textúrákkal és termékekkel, hogy minél inkább természetes legyen a végeredmény, és ez sajnos nem elérhető 4 termékből mint a sminkes fotókon.
Sose felejtsétek el, az arc nem egy papírlap, így az életben nem néz ki jól, ha egységesen vakoljuk. Akkor lesz természetes, ha a bőrünk hibátlan pontjait hagyjuk előbukkanni, és csak azokat takargatjuk ahol bőrhiba található.
A mindennapokban nagy szerepe van az "optikai" terelésnek is, azaz eltereljük a figyelmet a hibákról, a fénnyel a színekkel játszunk és nem a rétegeket növeljük. Ezért kell sok anyaggal, sokfajta réteggel és színnel játszani, és ha valaki megteheti, akkor ki fogja tapasztalni, hogy milyen alkalomra mi az ideális.
Alap dolog az, hogy a nappali sminkünk jóval gyengédebb és finomabb mint az esti smink, ahol bátrabbak lehetünk, és jobban elfér a pontatlanság.
Aki sminkelni tanul, fontos, hogy azt napfénybe tegye, az anyagokat is úgy tanulja-szokja-vegye meg, mert így láthatja, hogy valójában mi mire van, és mi az ami alkalmas vagy minőségi termék.
Sokszor osztják úgy az észt az emberek a "tuti" alapozókról-púderekről, hogy reggel a sötét fürdőben vagy villany fényénél kenik magukat, aztán munka a művi fényben, smink csekkolás a nyilvános neonfényes wécékben, és este szintén csak a sötétben néznek tükörbe, hétvégén meg pihentetik a bőrüket, így kizárt, hogy meglássák azt, amit a fél busz figyel reggel az arcukon a nappali fényben.
Egy nappali fényben készített smink a villanynál is jól mutat, de fordítva ez nem igaz.
Tudom, hogy sokszor nincs napfény csettintésre, csak arra kérlek tanuld meg a sminkedet egy hétvégi világos napon is elkészíteni, vagy legalább ellenőrizd le amit a sötétben vagy villanynál alkottál és hidd el legközelebb a paplan alatt, gyertyafénynél is tudni fogod, hogy mire kell figyelj, hogy jól/természetesen nézzél ki.
A kontúrokat kérlek extrán ellenőrizd az álladnál, a fülednél a hajtőnél, és a színeket is nappali fényben vásárold magadra.
Akinek nem inge az ne vegye magára, nem ismerlek titeket, csak arról tudok írni amit látok itt-ott, és persze senkinek nem ment elsőre, de ha nincs időd-kedved, akkor neki se kezdj, mert megtalálni a megfelelő alapozót, korrektort, púdert, sokszor évek kérdése, és az sem mellékes, hogy mire azt hiszed megvan, akkor a bőröd elkezd megváltozni, öregedni, az igényeid elkezdenek nőni, lehet szülsz egy gyereket is és minden megváltozik, és azon kapod magad, hogy ami jó volt évekig az most egy határ f*s...ez az élet szépsége ...
Nos akkor az alapozást kimerítettük, de még a smink fixálásánál vissza fogunk rá térni, a sorozat folytatódik tovább a sminkelés további lépéseivel.
Azt jegyezd csak meg - ha nem születtél csodabőrrel, és érdekelt vagy a szép alapozásban- hogy ezek a sminkelés legfontosabb fázisai, ha kevés az időd inkább erre szánd mindet, ha kevés a pénz inkább erre lődd el ami van, mert ez az amit még a sminkesek is évekig tanulnak, mert a nevében is benne van: ALAPOZÁS (alapozó, korrektor, púder), és erre épül csak a többi..ami gyerekjáték.
Folyt. köv...
Porpúderek |

Porpúder a szemem alá |

Szem alá - téli - pirosságra -nyári púderem |

Préselt és színezett porpúdereim |
Mineral púderek: azaz mineral veil.
Sokáig azt se tudtam mik akarnak lenni, nem hittem bennük. Elvileg ha a gyártó nem csal, akkor a "mineral veil" csak ásványi anyagokat jelent ( azaz: Kaolin, Zinc Oxide, Mica, Titanium Dioxide, Iron Oxide, Sericite ) azaz púderünk "műanyag", paraben és szilikon mentes, de érdemes megnézni az összetevőket, mert ez sokszor ez nem igaz.
Hiába "mineral" villog a feliraton, sokszor ez csak ásványi "alapokat" jelent, ha az ásványi anyag mellé vegyszerek is kerültek.
Jó esetben zsírkő ( "talc" = térfogatnövelő, csomósodást gátló) nem található bennük, pedig sok "mineral" reklámfogás mellett az összetevőknél a zsírkő az első-második helyen áll az összetételben.
Ezeket a termékeket sűrű kabuki ecsetekkel visszük fel, vagy erre kitalált "mineral" ecsetekkel.
Préselt és por formában is kaphatóak, mindenféle sminkcucc létezik "mineral" kiadásban.
Tipp: olyan márkát válasszunk ami csak ásványi sminket gyárt, és ne olyat ami általános sminkmárka "mineral" vonala.
Mac Studio Fix C4 és NC42 amit szeretek |
A púder színe:
Ez csakis pénztárca és bőr függvénye.
Nekem a nyári és téli színem jelentősen eltér, mert nem vagyok hajlandó télen agyonszolizni magam, nyáron viszont napozás nélkül is előjön rajtam a sok szeplő ami sok árnyalatnyi sötétedést jelent, így nálam az az alap, hogy mindenből van téli és nyári színem.
A jó hír az, hogy egy porpúdert lehet 10 évig is használni fogsz, pláne ha kettő is van.
Spórolni az áttetsző porpúderrel tudsz, amit a megfelelő alapozókra pakolhatsz, nyáron sötétebbre, télen világosabbra. Ezt nem is kell túlbeszélni.
Chanel Mat Lumiere 130, 80, 105 |
Ha csak egy púdert szeretnél és az ne átlátszó legyen, akkor én mindenképpen egy közepes, a világosabb (téli) bőröd színével megegyező nem áttetsző púdert vásárolnék, amit nyáron esetlegesen sötétebb alapozóval vagy bronzpúderrel keverve jól tudsz használni. Viszont vigyázz, ha jól pigmentált, azaz jól fed a púdered, az el fog ütni a sötét alapozódtól, így teszteld be mielőtt megveszed vagy kipróbálod.
Ha megoldható, akkor viszont inkább vásárolj két kisebb kiszerelésű púdert egy téli-nyári színednek megfelelőt, és nincs gond.
Én a szemem környékére csak erre a célra használt áttetsző világos, vékony, fátyol porpúdert használok a korrektor fixálásához.
A pirosság eltüntetésére tartok még sárga púdert is, ami tompítja a bőrpírt, de nem teszi citromsárgává a bőrt.
Givenchy - Prisme Miroir |
Kő/préselt púdert szintén két színben tartok, ami világosabb és sötétebb, de mivel ezt önmagában és vastagon sosem használom, csak árnyalásra a porpúderem fölé, hogy méginkább természetes legyen a hatás, és ne pedig maszk-egyszínű, ezért én ebből barackos, sárgás, napbarnított színeket választok.
Ezek természetesen még nem bronzosító színek, de az orrom hegyén már elütnének, azaz épphogy egy árnyalattal sötétebbek mint a szezonban használt porpúderem.
Nyugi... 1 púderrel is le lehet élni az életet - sőt anélkül is ( bár ez nekem nem adatott meg)- egyszerűen ezt a bonyolult kavarást azért osztottam meg veletek, hogy tudjátok, ha valakin szép vagy kidolgozott, nagyon természetes sminket láttok, holott a gazdája jól tudja, hogy egy egész vakolatot cipel a fején, az azért van, mert rengeteg terméket és texturát visel/kever egyszerre, aminek mind más a fedése és a finishe.
Ha nincs különösebb bőrproblémád, akkor ezt úgyse érted meg, mert neked ehhez lehet elég 1 kőpúder a piacról, én meg szenvedek 50 réteggel és textúrával, hogy úgy nézzek ki mint te a legsz*rabb napodon, de ha lemosnám a sminkem lehet dobnál egy hátast és megadnád nekem a Nobel díjat..
Estée lauder- So Ingenious |
Míg fotózásokon 1 alapozót, 2 fajta korrektort, 1 fajta púdert használunk, és a fotón tökéletes a modell arca PS nélkül is, az életben ez túl maszk szerűen mutatna, így nem működő képes.
Ha valakinek bőrhibái vannak, és nem csak a semmit alapozza, akkor annak sajna trükközni kell a fellelhető textúrákkal és termékekkel, hogy minél inkább természetes legyen a végeredmény, és ez sajnos nem elérhető 4 termékből mint a sminkes fotókon.
Sose felejtsétek el, az arc nem egy papírlap, így az életben nem néz ki jól, ha egységesen vakoljuk. Akkor lesz természetes, ha a bőrünk hibátlan pontjait hagyjuk előbukkanni, és csak azokat takargatjuk ahol bőrhiba található.
A mindennapokban nagy szerepe van az "optikai" terelésnek is, azaz eltereljük a figyelmet a hibákról, a fénnyel a színekkel játszunk és nem a rétegeket növeljük. Ezért kell sok anyaggal, sokfajta réteggel és színnel játszani, és ha valaki megteheti, akkor ki fogja tapasztalni, hogy milyen alkalomra mi az ideális.
Alap dolog az, hogy a nappali sminkünk jóval gyengédebb és finomabb mint az esti smink, ahol bátrabbak lehetünk, és jobban elfér a pontatlanság.
Aki sminkelni tanul, fontos, hogy azt napfénybe tegye, az anyagokat is úgy tanulja-szokja-vegye meg, mert így láthatja, hogy valójában mi mire van, és mi az ami alkalmas vagy minőségi termék.
Sokszor osztják úgy az észt az emberek a "tuti" alapozókról-púderekről, hogy reggel a sötét fürdőben vagy villany fényénél kenik magukat, aztán munka a művi fényben, smink csekkolás a nyilvános neonfényes wécékben, és este szintén csak a sötétben néznek tükörbe, hétvégén meg pihentetik a bőrüket, így kizárt, hogy meglássák azt, amit a fél busz figyel reggel az arcukon a nappali fényben.
Egy nappali fényben készített smink a villanynál is jól mutat, de fordítva ez nem igaz.
Tudom, hogy sokszor nincs napfény csettintésre, csak arra kérlek tanuld meg a sminkedet egy hétvégi világos napon is elkészíteni, vagy legalább ellenőrizd le amit a sötétben vagy villanynál alkottál és hidd el legközelebb a paplan alatt, gyertyafénynél is tudni fogod, hogy mire kell figyelj, hogy jól/természetesen nézzél ki.
A kontúrokat kérlek extrán ellenőrizd az álladnál, a fülednél a hajtőnél, és a színeket is nappali fényben vásárold magadra.
Akinek nem inge az ne vegye magára, nem ismerlek titeket, csak arról tudok írni amit látok itt-ott, és persze senkinek nem ment elsőre, de ha nincs időd-kedved, akkor neki se kezdj, mert megtalálni a megfelelő alapozót, korrektort, púdert, sokszor évek kérdése, és az sem mellékes, hogy mire azt hiszed megvan, akkor a bőröd elkezd megváltozni, öregedni, az igényeid elkezdenek nőni, lehet szülsz egy gyereket is és minden megváltozik, és azon kapod magad, hogy ami jó volt évekig az most egy határ f*s...ez az élet szépsége ...
Nos akkor az alapozást kimerítettük, de még a smink fixálásánál vissza fogunk rá térni, a sorozat folytatódik tovább a sminkelés további lépéseivel.
Azt jegyezd csak meg - ha nem születtél csodabőrrel, és érdekelt vagy a szép alapozásban- hogy ezek a sminkelés legfontosabb fázisai, ha kevés az időd inkább erre szánd mindet, ha kevés a pénz inkább erre lődd el ami van, mert ez az amit még a sminkesek is évekig tanulnak, mert a nevében is benne van: ALAPOZÁS (alapozó, korrektor, púder), és erre épül csak a többi..ami gyerekjáték.
Folyt. köv...
Szia! Nagyon jó lett, jól ráérzel milyen kérdések merülhetnek fel a laikusokban.:) Jaj ez a villanynál sminkelés... hát volt már, hogy megijedtem mikor megláttam természetes fényben, mit alkottam a fürdőszobában. És mikor belegondoltam régen hányszor mehettem ki így az utcára.:-D Azóta ha muszáj lámpánál, akkor legalább a ház előtt csekkolom. Én még arra lennék kíváncsi, hogy akkor a babahintőporral mi a helyzet? Krémmánián olvastam egy áttetsző púderhez írt véleményként, hogy "a világ legnagyobb átverése", merthogy ugyanaz a kettő. Miért nem?
VálaszTörlésA hintőpor általában "talc" azaz zsírkő és annyi..na jó esetleg parfüm, alumínium só stb.
TörlésAz arcpúder fő alapanyaga szintén a zsírkő, viszont abban más mint a hintőpor, hogy több az adalék amik a minőséget emelik, és ezek több bőrpuhító-tápláló komponenst is tartalmaznak, és jobb esetben finomabbra van őrölve mint 1-2 hintőpor, a színezékről nem is beszélve.
A "modern" vagy mineral púderek egyébként nem zsírkő alapúak.
Pl: MAC Prep Prime Transparent Finishing Powder
Összefoglalva és lebutítva: egy hintőpor általában szárít(hat), nem tapad jól a felületre és nem tartós míg egy púder tele lehet bőrtápláló hatóanyaggal, tapadást, nedvszívást, tartósságot segítő adalékokkal ( és ezek a lényegesek, ettől jó vagy rossz egy púder).
"Sokszor osztják úgy az észt az emberek a "tuti" alapozókról-púderekről, hogy reggel a sötét fürdőben vagy villany fényénél kenik magukat, aztán munka a művi fényben, smink csekkolás a nyilvános neonfényes wécékben, és este szintén csak a sötétben néznek tükörbe, hétvégén meg pihentetik a bőrüket, így kizárt, hogy meglássák azt, amit a fél busz figyel reggel az arcukon a nappali fényben." ez volt a kedvenc részem, de milyen igaz :)
VálaszTörlésMost így utólag olvasva lehet egy kicsit keményen fogalmaztam, de sajnos tényleg igaz :-(
Törlésez tök jó volt :)
VálaszTörlésköszi:-)
Törlés
VálaszTörlésNagyon szeretem ezt a sorozatod, ha nem is kommentelek mindig, de mindig elolvasom, sok hasznos, érdekes információval lettem gazdagabb :)
Na ennek örülök, köszönöm :-)
TörlésEz egy nagyon-nagyon szuper bejegyzés azt hiszem holnap tiszta fejjel átolvasgatom még párszor! Kösziiiii :)
VálaszTörlés:-D
TörlésA poszt a szívembe talált!
VálaszTörlésVan bőven mit takarni, fedni az arcomon, pigmentfoltok, karikás, ráncos szemek, van tehát min gyakorolnom. Hosszú évek tapasztalata rejlik abban, ahogy naponta alapozok, korrektorozok, fixálok, festek. Én is tapasztaltam már, hogy a természetes fényben ellenőrzött sminkem nem mindig publikus :D
Megszoktam a villanyfényben sminkelést, de az utolsó simításokat épp ezért természetes fényben teszem meg.
Amit, és ahogy írsz, nagyon profi, fogadd elismerésem!
B.Andi
Sajnos nekem is van mit takargatnom, és én is jártam már úgy, hogy a kocsiban (szerencsére) vettem észre a sötétben reggel 6-kor készített "félálom" sminkemen a "túlzásokat", amikor kisütött a nap..
TörlésSzerencsére egy pzs is elég volt a finomításhoz, de 100év sminkelés után is meg kell nézni napfényben a művünket, mert ki tudja épp milyen kedvünk volt reggel :-D
Köszi
Fényekhez: a nappali fényt egész jól lehet imitálni hideg fehér színhőmérsékletű izzókkal. A lakásunk elég sötét, szinte sose süt be a nap, így utánaolvastam a témának. :) Az átlagos izzó meleg fehér, így a fényénél minden sárgábbnak látszik, a napfény hideg fehér (5000-6000 Kelvin színhőmérsékletű, a vaku is ilyesmi). Szóval szaküzletben lehet venni hideg fehér izzót, én nagyon megszerettem az annál való sminkelést.
VálaszTörlésA színhőmérsékletről írsz, ami valóban nem mellékes a színek kiválasztása ( pl alapozó ) szempontjából, viszont egy mesterséges fény minden esetben tompítja a kontúrokat és homogénebbé teszi a felületet nem úgy, mint a nappali "valóság".
TörlésA kelvin ( színhő ) mellett a "lumen" ( fényáram ) sem mellékes, ez a fény intenzitását jelzi, "lux" ( megvilágítás ) ami napfényben 10.000-100.000 lux lehet, míg egy megvilágított szoba kb 600 lux.
Szóval nem ilyen egyszerű ez :-(
A nappali fényről még annyit, hogy egész nap és évben változik a színhőmérséklet azaz 2500(naplemente)-10000(borús idő) Kelvin is lehet, de valóban az átlagos az 5500-6000K.
Természetesen egy ilyen fény már fél siker, sokan még nem is hallottak ilyesmiről, de sajnos az igazi napfényt még nem sikerült 100%-ig imitálni semmivel :-(, így az a biztos, hogy ha megtehetjük azért csekkoljuk napfénybe is a művünket - mármint ha nappali fénybe megyünk valahova.
Gratulálok egyébként, hogy ilyen alapos voltál, ilyesmibe én bele se mertem menni az írásomban :-)
Ismét alapos leírást kaptunk, köszönet érte :)
VálaszTörlésköszönöm:-)
TörlésHú, tömény volt és nagyon hasznos, köszi.Milyen (szinte) észrevétlen, láthatatlan alapozót ajánlasz kicsit szárazabb bőrre?
VálaszTörlésAmúgy úgy hallottam a Chanel mineral loose púder gyönyörű fotókon, szinte retusál.. ez igaz?
Köszi..hát sajnos csak így fért bele a lényeg :-(
TörlésHa nem szeretnék extra fedést, akkor én a Mac face&body alapozóját használom, kellően előkezelt száraz bőrnél nem tapasztaltam ezzel problémát ( hidratáló+száraz bőrre való primer).
A Chanel-től nem ismerek "mineral loose" púdert..nem a "le blanc"-ra gondolsz?