Ugrás a fő tartalomra

Drakula terápia - Személyes tapasztalatom

Drakula terápia-pár óra elteltével
A drakula terápiáról úgy gondolom már mindent tud az, aki tudni akarja, hogy mit takar a kezelés.
Akik nem, azoknak 1 mondatban össze foglalnám a lényeget, a saját, helyszínen levett véredből, a kicsapott vérsavódat töltik vissza-nem a ráncokba- hanem a bőr több pontjába egyenletesen eloszlatva.
Ez nem feltöltő hatással bír, hanem regenerációra, frissülésre ösztönzi a bőrödet.
Természetesen én is kipróbáltam, mert az elmélet mély orvosi alapokon nyugszik, így abba nem kételkedem ,hogy a dolog jól működik.
Nem vártam sokat az eredménytől, mert jól tudom, hogy ez a kezelés nem azonnali hatással bír hanem hosszú távon fejti ki jótékony hatását, tehát jelenleg több mint fél év elteltével írom le a véleményemet a drakula terápiáról.

Mivel rengeteg kezelést kipróbáltam így jól tudom viszonyítani a jelenleg fellelhető dolgokat egymáshoz. Több szemszögből fogom ezt is megközelíteni, ami miatt nem feltétlenül vagyok elragadtatva a terápiától.

Nézzük tehát sorban:
Az első amit érdemesnek látok megemlíteni, hogy csak akkor kezdj neki, ha minimum 3 kezelést fel tudsz venni, ugyanis 1 drakula nem drakula. Ezt én sem gondoltam, de tényleg..azt hittem azért valami látszani fog kevesebbtől is, de nem...
Ehhez mérten az ára, ami jelenleg 60-90 ezer forint közé tehető / alkalom, barokkos túlzás, viszont ideális annak akinek a pénz nem akadály, és meg tudja engedni az évi 3-6 kezelést, mert ez bizony olyan amit ismételni kell 40 fölött, évi 1-2 alkalommal/ kúra, hogy azt lásd amit szeretnél.
Drakula terápia- pár óra után is puklis

A mezoterápiához vagy a bioliftinghez tudnám hasonlítani, de azok 15-30 ezer ft-ért már elérhetőek, így azt reálisnak tartom. Viszont ha valaki nyugodtabb, hogy "saját anyag" érkezik a bőre alá - és ennek a módszernek ez az egyik lényege - akkor ez bizony megnyugtató tud lenni.
Viszont évi ennyi pénzből már jobban is gazdálkodhatunk akkor ami az arcunk megújulását illeti.

A kezelés amúgy elég kellemetlen, mert egy jó alapos orvos bizony szétszurkálja az arcod. Igaz ezek nem mély szúrások, és érzéstelenítés is megelőzi, de sok.
Az anyag nyomán apró csípés szerű dudorok maradnak, így szerintem nem olyan kezelés, hogy aznap még tervezz egyéb programot, mert nekem olyan 5 óra alatt nyugodott le a bőröm, azaz akkor már nem volt piros, a puklik pedig másnap reggelre totálisan eltűntek.

Még fél napra rá is dudoros

Másnap már rendben leszel, mert ugyan itt-ott pici piros pöttyök maradhatnak a szúrás nyomán, de már sima a felszín, viszont semmi különleges látvány sem fogad, nem lesz ráncfeltöltődés hirtelen stb.
És ez így megy, erről ezt kell tudni.
Ha látványt akarsz akkor irány a botox vagy a célzott ráncfeltöltés.
Ha van időd szépülni akkor a fraxel co2 lézer, és 1 hét otthon.
Ha sem kedved sem időd otthon ülni és hámlani, és nem kedveled a drasztikus sztorikat akkor a vivace meg a drakula és a mezo ami neked való.
Ha nem ragaszkodsz a saját "anyagodhoz" akkor egy mezo vagy biolifting is elég lehet.

Nos én nem voltam oda a kezelésért, de elsősorban az ár/érték arány nem győzött meg.
Mégegyszer kiemelném, hogy maga a módszer komoly orvosi alapokon nyugszik, hatékony a regenerálásban, és mozgásszervi betegségek esetén is bizonyítottan hatásos ( igaz oda nem 3szor kell vissza menni hanem többször, de az ár is kedvezőbb)

Ha szánnék erre körönként 200.000ft-ot ( mondjuk egy 3 kezeléses kúrát) akkor nem mondom, hogy nem csináltatnám meg évente 1-2 alkalommal a kúrát.....
De mellette még a többi kiegészítés a többi problémára, amit ez nem orvosol ( mert ugye ez a bőr felszínén nem okoz változást mint pl. egy hámlasztás, és a ráncaidat sem bénítja le mint egy botox, vagy tölti fel mint egy lokális feltöltés, és a pigment foltjaid sem fognak halványodni tőle)
Így sajnos jelenleg csak olyanoknak ajánlom akiknek nem gond a pénztárcába nyúlni, vagy nincs extra nagy vagy szerte ágazó problémája, vagy kifejezetten olyan panaszuk van ahol pont ez a kezelés az ideális, és semmi másra nincs szükségük.

Sajnos látványos és azonnali csodát nem tesz, ártani sem árt, viszont a hatékonysága nem olyan szembe tűnő, lassú és nehezen kimutatható változásokkal jár, és így én inkább megelőző és kiegészítő kezelésnek ajánlom.

Haladjunk tehát tovább, így legközelebb a needle shaping eljárást fogom nektek kivesézni.

Megjegyzések

  1. Szia,
    Köszönöm, hogy megosztod a tapasztalataidat:) Ma volt CO2 frakcionált lézer kezelésem. Sok erőt adott, hogy nálad olvashattam róla, miután véletlenül bukkantam rád a neten. Az arcom két fele nagyon piros és ég, de a homlokom nem igazán mutat semmit. A drakulát egy ideje én is forgatom magamban, de valahogy nem bízom benne teljesen. A Scarlet nagyon jó:) Nekem a mezoterápia nem jött be. A nyáron csináltam egy kúrát ( négy kezelés), de nem sok változást láttam. Amit nagyon szeretek az a Led maszk. :)
    Mégegyszer köszi,
    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a kedves szavakat, örülök ha segített!
      Homlokon általában gyengébbre állítják a gépet, mert közelebb a csont, így az okozhatja a gyengébb tüneteket.
      Vivace=scarlet nálam is nagy kedvenc.
      Led maszkot otthonra vettél vagy a kozmetikusod használ?

      Törlés
    2. Szia!!!

      A Led maszkot a kozmetikusom használja. A vörös fényt használjuk az arcomon. Mindig szépen kipirosodik a bőröm utána:) Tényleg jót tesz a bőrnek. Ahhoz, hogy észrevegyük a hatását, itt is a kúra a javasolt, ami kb. hat kezelés.
      Sajnos a CO2 Frakcionált lézer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Sok minden nem látszódik rajtam... Fel is hívtam a dokit, akinek természetesen volt egy tökéletes válasza:) Azt mondta, hogy elsőre nem szokták lesokkolni a bőrt, és itt is több kezelés javasolt.
      Na mindegy. Tartoztam az ördögnek:)
      Legközelebb megyek scarletre. Most arra gyűjtögetek. A hámlasztásban egy kicsit csalódtam.

      Köszönöm a munkád és a tapasztalataidat!!
      Anita

      Törlés
    3. Igen az én kozmim is használja a led maszkot, én is szeretem :-)
      Sajnos a CO2-es dokinak igaza volt :-(, ritka aki elsőre bevállalja a brutál erős lézert egy idegen bőrön.
      Nekem azért más a helyzet, mert jól ismeri a bőrgyógyász a bőrömet, és vagy 10 db CO2-n tuti túl vagyok az évek alatt.
      Elsőre én is egy 3-mas kúrán vettem részt, aztán jönnek a fenntartó évi 1 kezelések.
      Én adnék ennek még esélyt, de ahogy érzed...Scarletből is igazából 2-3-nak van értelme...:-(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Tényleg olyan nagy szám? Retin A a lézer helyett? Kipróbáltam..

Sokan várják már ezt a bejegyzést, hisz idén télen elmaradt a lézer, vagy bármilyen extra kezelés az életemből. Retin-A - 0.05% Valami miatt..mi miatt? Az az oka, hogy bőrgyógyásszal sikerült Retin A krémet felíratnom, és mivel ez itthon nem kapható, így a receptet külföldön kiváltanom . Nagyon nagy reményekkel és extrán bezsongva kezdtem meg a krém használatát a télen, látva a sok interneten fellelhető csodás átváltozást amit a gyógyszertári A vitaminos krémek okoztak.

Gyógyszertári kenceficék

Glyco-A , Fucidin, Davercin, Dalacin-T,  Neogranormon, Skinoren, Zineryt, Akneroxid Az itt látható kis csokor épp a jelenlegi készletet tükrözi, ennél volt nagyobb gyűjteményem is :-)

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz