Ugrás a fő tartalomra

BRTC - C-10 vitamin ampulla ..avagy az új kedvencem!

Amikor megjöttek az ITT bemutatott kis szépségek, erre voltam a leginkább kíváncsi.
BRTC- C-10 ..igényes csomagolás

Az arany doboz is már a reményt és a különlegességet tükrözi (nekem), és még inkább felcsigázott a használatra.
Nem is haboztam a kipróbálással, természetesen azonnal a lovak közé csaptam.

Sokáig kérettem magam, hogy megvegyem-e ezt a terméket, mert a maga közel 10.000ft-os árával már nem szívesen kockáztat az ember..azaz semmi gond, ha valami hatékony, akkor a többszöröse sem kár érte, de ha valami nem működik akkor 2 forint is sok tud lenni.
Hivatalosan ezt tudja..

A leírás alapján a cucc teljesen nekem lett kitalálva, azaz fakó, száraz, pigment foltos, pattanásos stb..nem is sorolom, mert borzalmas így egyben látni ezt a felsorolást..

Most amúgy hülyeség lenne, ha lezárnám annyival, hogy "már az első heti használat után hatékony volt és tök jó cucc, sziasztok"...?

Mert igazából ennyi a lényeg..na jó, meg annyi, hogy tök szeretem..

Fehérít, vitaminok, hidratáló, sebgyógyító
Na jóóó..ennyivel gyanítom nem rázlak le titeket..tehát akkor kezdődjön a tőlem megszokott litánia.
Minden a termék ellen szól..avagy úgy értem: hűtőben tartani..nah én már ettől kivagyok, mert emiatt 80%-ban elfelejtem a létezését ( kivéve az első hetekben amikor még újdonság..na meg több hónap után, amikor meg már rutin )..

A másik a színe..igen, jól látjátok ez erős okker sárga, és megmondom őszintén ez bizony kicsit látszik amikor felkenjük..nem rossz-nem rossz, de max smink alá...no de még belép a képbe az, hogy ragacsos, tehát nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ezt nappalra kenjem föl.

Marad tehát az éjszakai használat, ami azt jelenti, hogy a szokásos arctisztítás és tonik után viszem fel a terméket, hagyom 15 percig önmagában az arcomon, azután pedig erre használom a választott éjszakai krémemet, vagy amit szeretnék.
Szépséges
Amikor a C vitamin ampullás nap van, akkor rendszerint sem a Glyco-A, sem az Aha-Bha -t nem használom ( vagy ha igen, akkor a C előtt 1 órával ). Ha mindenképpen szeretném párhuzamosan használni őket és várakozásra nincs idő, akkor inkább a Glyco-A-t kenem, méghozzá reggelre ( mert erre jól lehet sminkelni).

A C vitaminos répalétől szinte már az első pár használat után láttam a bőrömön a változást. Leghamarabb az tűnt fel, hogy a foltjaim szépen halványodtak, ekkor figyeltem fel alaposabban, hogy hoppá-hoppá..hát ez az új cucc lesz..
Természetesen nem próbáltam semmilyen új terméket párhuzamosan ezzel, hogy jól lássam mit tud.
A pattanásnak induló kis szmötyiket is szépen lenyugtatta másnapra - persze azért az atom támadásokkal nem bír el- de valóban észrevehetően csökkentette az időben elcsípett gyulladást.
Adagolása

A lényegre térve, én egy hét - csak esti - használat után egyértelműen láttam a foltok halványodását ( pigment és pattanás utáni), a bőröm nyugodtabb képet mutatott és a sebek gyógyulását is meggyorsította.
Valóban jó a kence, ehhez kétség sem férhet, de az én foltos bőrömön lehet feltűnőbb is ez az eredmény.

Nagyon megszerettem, így a fenn említett "rossz" tulajdonságait is elnézem neki, próbálom heti 3-5 napot használni, de sajnos néha elfelejtem, mert nincs a szemem előtt.

Színe
Ennek a terméknek az egyenletes hűs hőmérséklet sajnos szükséges, hogy minőségileg sokáig toppon maradjon.

A C vitamin antioxidáns tulajdonságait biztos jól ismeritek. Én más ilyen vitaminos szérumot nem használtam, illetve egy másik gyártó C vitaminos krémétől pattanások jöttek rám, így nekem ez a lötyi nagyon tetszik, és biztosan újra fogom vásárolni.


Ismeritek vagy próbáltátok már az ampullát?

Megjegyzések

  1. pont a héten áradozott vki a krémmánián a body shop-os ampullákról, csak azon nincs rajta,hogy mennyi C vitamin van benne. ez így elég korrektnek tűnik ez a 10 %

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztem elég jó kis cucc ez, bár még csak ezt próbáltam ami ilyen folyékony és nem csak c vit. tartalmú krém, hanem ampulla.

      Törlés
  2. én ezt annyira de annyira megszerettem, hogy mostmár minden nap használom, van úgy, hogy kétszer is (reggel és este). A bőröm annyira más kinézetű (és érzetű persze:)) mikor használom, sokkal egységesebb, puhább, kipihentebb. az én bőrömet valahogy hidratálja is:D jó persze az enyém nem száraz, hanem kombinált és felületi vízhiány jellemző, erre pedig nagyon jó kis pluszt jelent ez a cucc a hidratálókrém mellé:) Az utóbbi időben próbálom redukálni a kozmetikumaim számát, egyfelől mert nagy részüket nem használom, másfelől pedig úgy érzem a bőröm is meghálálja, ha nem kenek rá össze-vissza mindent. szóval próbálom magam egy pár lépéses rutinhoz tartani, de abból ez a kis ampulla biztos, hogy nem hiányozhat!!:)

    VálaszTörlés
  3. Nahát én most szántam rá magam a rendelésre (ebay), meg is jött a kis aranyszínű doboz, de őszintén szólva már önmagában annak a külseje is elbizonytalanított - honnan tudjam, hogy eredeti-e??? Ezt fokozta az üvegcse eltérő stílusú feliratokkal bíró külseje :( Nyilván rákerestem és találtam ilyet másnál is, de a gyártó oldaláról lekerült, ergo nem vagyok meggyőzve... Ártani nem akarok a bőrömnek. Mellesleg a folyadék színe csak nagy jószándékkal nevezhető halvány narancssárgának, ami ismételten eltér a látottaktól...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmmm...
      Erre csak az tud válaszolni aki elküldte neked a terméket.
      Én sosem voltam olyan bátor, hogy krémet "bizonytalan" helyről vegyek, így megértem az aggodalmad :-(
      Sajnos nem tudok ebbe segíteni, én a hivatalos magyar forgalmazótól vettem, de sajnos a kóreai cumók között valóban sok a hamis :-(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Peptidek a barna bőrszínért avagy Melanotan II.

Lehet sokan hallottatok már róla, hogy van egy új módja a barnítási folyamatok hatékony növelésének, ez a peptidek csoportjába tartozó melanotan. Melatonan II. Ez a termék egyelőre csak külföldről rendelhető gyógyszerészeti termék, injekció és orrspray formájában szokás "magunkhoz venni". Mivel én még nem próbáltam ( és nem is fogom amíg ezt itthon nem helyezik forgalomba), viszont a környezetemben sokan, ezért gondoltam megosztom veletek az ismerőseim tapasztalatait, illetve amit én láttam.

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz

Gyógyszertári kenceficék

Glyco-A , Fucidin, Davercin, Dalacin-T,  Neogranormon, Skinoren, Zineryt, Akneroxid Az itt látható kis csokor épp a jelenlegi készletet tükrözi, ennél volt nagyobb gyűjteményem is :-)