Ugrás a fő tartalomra

BRTC - C-10 vitamin ampulla ..avagy az új kedvencem!

Amikor megjöttek az ITT bemutatott kis szépségek, erre voltam a leginkább kíváncsi.
BRTC- C-10 ..igényes csomagolás

Az arany doboz is már a reményt és a különlegességet tükrözi (nekem), és még inkább felcsigázott a használatra.
Nem is haboztam a kipróbálással, természetesen azonnal a lovak közé csaptam.

Sokáig kérettem magam, hogy megvegyem-e ezt a terméket, mert a maga közel 10.000ft-os árával már nem szívesen kockáztat az ember..azaz semmi gond, ha valami hatékony, akkor a többszöröse sem kár érte, de ha valami nem működik akkor 2 forint is sok tud lenni.
Hivatalosan ezt tudja..

A leírás alapján a cucc teljesen nekem lett kitalálva, azaz fakó, száraz, pigment foltos, pattanásos stb..nem is sorolom, mert borzalmas így egyben látni ezt a felsorolást..

Most amúgy hülyeség lenne, ha lezárnám annyival, hogy "már az első heti használat után hatékony volt és tök jó cucc, sziasztok"...?

Mert igazából ennyi a lényeg..na jó, meg annyi, hogy tök szeretem..

Fehérít, vitaminok, hidratáló, sebgyógyító
Na jóóó..ennyivel gyanítom nem rázlak le titeket..tehát akkor kezdődjön a tőlem megszokott litánia.
Minden a termék ellen szól..avagy úgy értem: hűtőben tartani..nah én már ettől kivagyok, mert emiatt 80%-ban elfelejtem a létezését ( kivéve az első hetekben amikor még újdonság..na meg több hónap után, amikor meg már rutin )..

A másik a színe..igen, jól látjátok ez erős okker sárga, és megmondom őszintén ez bizony kicsit látszik amikor felkenjük..nem rossz-nem rossz, de max smink alá...no de még belép a képbe az, hogy ragacsos, tehát nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ezt nappalra kenjem föl.

Marad tehát az éjszakai használat, ami azt jelenti, hogy a szokásos arctisztítás és tonik után viszem fel a terméket, hagyom 15 percig önmagában az arcomon, azután pedig erre használom a választott éjszakai krémemet, vagy amit szeretnék.
Szépséges
Amikor a C vitamin ampullás nap van, akkor rendszerint sem a Glyco-A, sem az Aha-Bha -t nem használom ( vagy ha igen, akkor a C előtt 1 órával ). Ha mindenképpen szeretném párhuzamosan használni őket és várakozásra nincs idő, akkor inkább a Glyco-A-t kenem, méghozzá reggelre ( mert erre jól lehet sminkelni).

A C vitaminos répalétől szinte már az első pár használat után láttam a bőrömön a változást. Leghamarabb az tűnt fel, hogy a foltjaim szépen halványodtak, ekkor figyeltem fel alaposabban, hogy hoppá-hoppá..hát ez az új cucc lesz..
Természetesen nem próbáltam semmilyen új terméket párhuzamosan ezzel, hogy jól lássam mit tud.
A pattanásnak induló kis szmötyiket is szépen lenyugtatta másnapra - persze azért az atom támadásokkal nem bír el- de valóban észrevehetően csökkentette az időben elcsípett gyulladást.
Adagolása

A lényegre térve, én egy hét - csak esti - használat után egyértelműen láttam a foltok halványodását ( pigment és pattanás utáni), a bőröm nyugodtabb képet mutatott és a sebek gyógyulását is meggyorsította.
Valóban jó a kence, ehhez kétség sem férhet, de az én foltos bőrömön lehet feltűnőbb is ez az eredmény.

Nagyon megszerettem, így a fenn említett "rossz" tulajdonságait is elnézem neki, próbálom heti 3-5 napot használni, de sajnos néha elfelejtem, mert nincs a szemem előtt.

Színe
Ennek a terméknek az egyenletes hűs hőmérséklet sajnos szükséges, hogy minőségileg sokáig toppon maradjon.

A C vitamin antioxidáns tulajdonságait biztos jól ismeritek. Én más ilyen vitaminos szérumot nem használtam, illetve egy másik gyártó C vitaminos krémétől pattanások jöttek rám, így nekem ez a lötyi nagyon tetszik, és biztosan újra fogom vásárolni.


Ismeritek vagy próbáltátok már az ampullát?

Megjegyzések

  1. pont a héten áradozott vki a krémmánián a body shop-os ampullákról, csak azon nincs rajta,hogy mennyi C vitamin van benne. ez így elég korrektnek tűnik ez a 10 %

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztem elég jó kis cucc ez, bár még csak ezt próbáltam ami ilyen folyékony és nem csak c vit. tartalmú krém, hanem ampulla.

      Törlés
  2. én ezt annyira de annyira megszerettem, hogy mostmár minden nap használom, van úgy, hogy kétszer is (reggel és este). A bőröm annyira más kinézetű (és érzetű persze:)) mikor használom, sokkal egységesebb, puhább, kipihentebb. az én bőrömet valahogy hidratálja is:D jó persze az enyém nem száraz, hanem kombinált és felületi vízhiány jellemző, erre pedig nagyon jó kis pluszt jelent ez a cucc a hidratálókrém mellé:) Az utóbbi időben próbálom redukálni a kozmetikumaim számát, egyfelől mert nagy részüket nem használom, másfelől pedig úgy érzem a bőröm is meghálálja, ha nem kenek rá össze-vissza mindent. szóval próbálom magam egy pár lépéses rutinhoz tartani, de abból ez a kis ampulla biztos, hogy nem hiányozhat!!:)

    VálaszTörlés
  3. Nahát én most szántam rá magam a rendelésre (ebay), meg is jött a kis aranyszínű doboz, de őszintén szólva már önmagában annak a külseje is elbizonytalanított - honnan tudjam, hogy eredeti-e??? Ezt fokozta az üvegcse eltérő stílusú feliratokkal bíró külseje :( Nyilván rákerestem és találtam ilyet másnál is, de a gyártó oldaláról lekerült, ergo nem vagyok meggyőzve... Ártani nem akarok a bőrömnek. Mellesleg a folyadék színe csak nagy jószándékkal nevezhető halvány narancssárgának, ami ismételten eltér a látottaktól...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmmm...
      Erre csak az tud válaszolni aki elküldte neked a terméket.
      Én sosem voltam olyan bátor, hogy krémet "bizonytalan" helyről vegyek, így megértem az aggodalmad :-(
      Sajnos nem tudok ebbe segíteni, én a hivatalos magyar forgalmazótól vettem, de sajnos a kóreai cumók között valóban sok a hamis :-(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan múltak el a pattanásaim?

Ahhh jön az örökzöld...ami másnál az "essence" az nálam a pattanás téma.. Gyógyszertár itthon Nem akartam elkiabálni, mert nem mertem , de több hónapja nincsenek jelentős pattanásaim! Wowww és hűűűű és kopp-kopp-kopp ( tuti jön rám holnap egy ), virágokat az öltözőmbe kérem... Ez az egész persze lépésről lépésre történt , nagyon törékeny, és egy rendszer felépítése és következménye az egész. Nincs olyan, hogy 1 cucc megváltoztatta az életem...max több olyan dolog van ami használ, vagy együtt használható.. Minden együtt és egybe "segített", mert több oldalról kellett megközelíteni a problémát - ezért is esünk el sokan félúton a harcban, de erről már ITT is írtam a bőrproblémák kapcsán. Türelem, idő, pénz, utánajárás...áldozatok...fárasztó.. Vegyük most ezt egy éves összefoglaló jelentésnek , ha már úgyis 1 éves lett a blog. Mi vált be?

Műtét nélküli arcfiatalító esztétikai kezelések összefoglalása

Kicsit lötyi, de még nem lóg, kicsit ilyen meg olyan..de persze nem vészes..csak én látom... Kép forrása: google Foglaljuk össze, hogy milyen lehetőségeink vannak akkor, ha a kozmetikusnál már nem elég ami történik velünk, de még a szike alá sem feküdnénk szívesen.. (2018-as frissített verzió) Kattints IDE ha több kezelésről és részletesebben szeretnél olvasni, a "Több mint kozmetika" menü alatt mindig megtalálod a legfrissebb arcfiatalító eljárásokat. Rohadt nagy az erdő, és sok benne a fa, elég nehéz kievickélni ebből a rengetegből ami körülvesz minket, és "esztétikai kezelések" név alatt futnak.. A testünk fogyasztására és alakformálására egy összefoglaló kezelés kalauzt már ITT közzétettem az érdeklődőknek, így igyekszem ezt megtenni az arcunk kapcsán is.

Alapozó teszt a tökéletlen hibás bőrre

Nem terveztem, hogy a rettenetes arcbőrömmel fogok tömegeket riogatni, mégis úgy döntöttem, hogy ha ezen a bőrön jó egy alapozó akkor az valami nagyon f*sza termék lehet.  Sok dumát sem szeretnék hozzá fűzni - hmmmm... bár biztos fogok-, de inkább rengeteg kép és kép. A képek azonos fényben, azonos napon készültek gyorsan egymás után, és igyekeztem az itthon fellelhető alapozóim közül minél szélsőségesebb termékeket használni. Az apró márkáktól a professzionálisig minden sorra fog kerülni.

Frakcionált CO2 lézer napló - 6.nap

Ma lesz a nap...érzem...muszáj neki.. Fraxel 6. nap reggel Pedig nem úgy néz ki.. De az már biztos, hogy meg fogom erőszakolni , és holnap már sima egyenletes bőrrel akarok ébredni..elegem lett.. Reggelre persze semmi nem változott, de egész nap türelmesen vártam és szorgalmasan kenegettem... Tudtam, hogy este megmosom a hajamat, és egy kád vízre is nagyon vágytam már. Persze erre reggel még esélyt sem láttam, de jól ismerem már ezeket a folyamatokat ahhoz, hogy tudjam hirtelen fel fognak gyorsulni az események. .ebben reménykedtem most is.

A kezemről majdnem minden..

No hát a szuperszáraz kezecskékkel szerintem ideális alany vagyok mindenfajta csoda kézkrém teszteléséhez.. L'Occitane kézkrém arzenál Egy a bökkenő..ezt a tehetségemet sajnos nem tudom kamatoztatni semmilyen multinál vagy kence készítőnél..de talán csak idő kérdése és "felfedeznek"...no és akkor majd dől a lé...bilibe lóghat a kezem a fehér teszt nyulacskákkal egyetemben..