Ugrás a fő tartalomra

Az ideális nude szájkontúrt keresem - Milani Color statement

Milani Color Statement lip liner- nude
A korábbi ITT olvasható Milani tesztek zárása ez a csodálatos színű nude szájkontúr.

Mellesleg szájkontúrom annyi van, hogy sosem fogy el, nem is emlékszem mikor vettem utoljára.

Vannak nude színeim is bőven, de ahogy fogynak, gondoltam elkezdem keresgélni az utódokat időben, mert nude ide-oda, egyik sem volt az igazi saját színem.
Ennek az eredménye a Milani Color Statement 03-as Nude szájkontúrja.

Color statement szájkontúr: nagyon szerettem volna megtalálni azt a színt ami nem túl lila, barna vagy rózsaszín a saját számhoz képest, és a Milani színe számomra teljesen tökéletes, így ez csillagos ötös.

Gyönyörű természetes szín
Egy krémes szájkontúrról van szó, kicsit vaskosabb réteget hagy mint szeretem, így figyelni kell, hogy ne nyomja erősen az ajkaira az ember és ne rétegezzen túl sokat egymásra, mert úgy egyre vastagabb lesz.
Nem a krémes kontúrok ellen vagyok, de itt több lett szerintem a viaszos - szilikonos hozzávaló, de ettől jól siklik, szépen vezethető..

Nem olajosan zsíros, és nem is fényes, sőőőt, akkor inkább matt vagy bőrfényű....így nehéz megfogalmaznom, hogy mit is akarok mondani, de valahogy zsírkréta életérzésem van tőle.
 
Én kicsit jobban szeretem a nem ennyire viaszos ceruzákat, mert ez nekem látszik, hogy "ott van", nem beleolvad az ajkakba, hanem kis túlzással inkább "rajta ül", pedig a szín tökéletesen illeszkedik.

Természetesen ez nem mindenkinek probléma, és ha egy ceruza meg kemény akkor az azért lesz használhatatlan, egyébként engem sem zavar annyira, hogy ez miatt ne venném újra a terméket, de a ceruza bemutatásához ez is hozzá tartozik.
 
Milani- nude 03 szájkontúr

A tartóssága egyébként nem kiemelkedő, ezért a "nagyon tartós"-tól messze van.
A színe miatt nagyon szeretem, ehhez nyúlok a legtöbb alkalommal, de sem tartósság tekintetében, sem az állagában nem a legjobb ceruzám amit használok, viszont színben igen.

Ára 1000ft, szuperül megéri, mit adnak ma már ennyiért....

Kinek ajánlom? Ki kell próbálni, mindenkinek más tetszik az ajkain, de kicsit vaskosabb ceruzáról van szó, matt krémes, és az egész ajak is színezhető kényelmesen vele, így aki ezt preferálja, annak csodálatos lesz. A krémessége miatt többször kell hegyezni, gyorsabban fogy, de szerencsére az ára miatt ez is teljesen rendben van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milium, Xanthelasma...Avagy a szem környékén jelentkező "gríz"

Egy kedves kérdező hívta fel a figyelmemet erre a nem elhanyagolható jelenségre.. http://www.skinsight.com/adult/milia.htm Milium: gríz, ami elsősorban a szem környékén és járomcsonton található, nem gyulladt, zárt comedohoz hasonlító fehér hólyagok, amik kemény faggyút tartalmaznak. Kozmetikus vagy bőrgyógyász távolítja el, tűvel, lézerrel, elektromos kezeléssel. A "bőrprobléma kisokos" menüpont alatt találtok egyébként tömör, rövid infókat ABC rendbe szedve a jellemző bőrelváltozásokról.

Pattanás, korpás szeborrea és társai...avagy bőrprobléma kisokos

Aki rendszeresen olvas, biztos tudja, hogy olyan fogalmakkal is dobálózok ami nem mindenkinek tiszta. Korpás szeborrea/zárt comedo A bőrproblémák megnevezéseiben szeretnék most egy kis segítséget nyújtani. Akné/akne vulgaris: pattanás, amikor a faggyúmirigy elzáródik és a bacik miatt begyullad. Akne fulminans amikor nagy területen gyulladt aknés a bőr, akne conglobata pedig egy súlyos forma amikor ezek a csomók teljesen összegyulladnak. Általában folyékony genny van bennük. Jellemzően hormonális okai vannak.

Peptidek a barna bőrszínért avagy Melanotan II.

Lehet sokan hallottatok már róla, hogy van egy új módja a barnítási folyamatok hatékony növelésének, ez a peptidek csoportjába tartozó melanotan. Melatonan II. Ez a termék egyelőre csak külföldről rendelhető gyógyszerészeti termék, injekció és orrspray formájában szokás "magunkhoz venni". Mivel én még nem próbáltam ( és nem is fogom amíg ezt itthon nem helyezik forgalomba), viszont a környezetemben sokan, ezért gondoltam megosztom veletek az ismerőseim tapasztalatait, illetve amit én láttam.

Nucleofill, Profhilo, Volite, Skinbooster - azaz fiatalos és üde bőrt akarunk!

Akik az orvos esztétikában jártasak, azoknak biztosan nem kell bemutatnom a bőr szépségéhez hozzájáruló injekciós beavatkozások jelentőségét. Juvederm- Volite Nem, ezek nem arcfeltöltő vagy arcformázó eljárások, ezek azok, amiknek az ősanyja a klasszikus tűs mezoterápia. Azaz a beavatkozás "csupán" a bőrt próbálja hozzásegíteni ahhoz, hogy szebb és fiatalosabb kinézetű legyen. Viszont már sokkal hatékonyabb és stabilabb anyagokkal hozzá tudnak járulni a bőrünk jelentős és látványos változásához.  A skinbooster-ről és a műtét nélküli kezelésekről már ITT írtam egy könnyen emészthető összefoglalást, ha valaki gyorsan emlékeztetni szeretné magát. A többi címben említett kezelést pedig igyekszem összehasonlítani egymással, hogy könnyebb legyen a választás. Az viszont az első, hogy a kezelő orvosodra hallgass ne rám, hogy ő mit javasol neked. Akkor szokott gond lenni, amikor a választott orvosod nem dolgozik az általad választott termékkel...na akkor legyél okos... Nézz

La Roche-Posay - Cicaplast..akkor ez most jó?

A La roche posay termékeit régen is használtam és szerettem is, de erre a Cicaplast krémre csak most buktam rá. Cicaplast szerzeményem Már a nevét is imádom, olyan édes :-) A krém amúgy hámképződést segítő, de sok sminkes primerként is használja, gondoltam teszek egy próbát.