2012. 11. 30.

Most akkor sosem fogok leállni?

Mert ha így folytatom, akkor szerintem 3 évre előre le van fixálva, hogy mivel fürdök..
eManufaktúra szappanok

Komolyan már úgy tűnik, mintha mániákus lennék, de nem bírtam ellenállni.
ITT ajánlottam nektek a szappan outletet, és hát igen.. még aznap tele is pakoltam a kosaramat náluk.
Pedig még csak az előző szállítmányt tesztelem, amit ITT mutattam meg nektek, de nem bírtam ellenállni a kedvező áraknak.



Persze vettem most olyanokat is amit az eManufaktúra a legillatosabb szappanjainak tart  ( gyömbér-lime, mangó, holt-tengeri só, ibolya ) , mert ugye azt már jeleztem, hogy az első rendelésem nem egy "lush" illatfelhő történet.
Szép színesek

Ezen a fenn említett négy szappanon kívül vettem még gyöngyvirág, orgona, vasfű, birs illatút is.

Egyébként nemsokára kész a teszt az első eresztés szappanjairól, így alig várom, hogy beszámoljak róla, de gondolom az magáért beszél, hogy újra vásároltam náluk.

Természetesen nem minden szappanuk azonos hatású, amit én is érzékelek a sorban használat alatt ( 1-2 heti váltásban használom őket, így jól kijön melyik mit tud, egymáshoz viszonyítva).

Akik nem olvastak azoknak a lényeg összefoglalva: ezek juhtejes szappanok, az eManufaktúra webshopjából vásárolom őket, méghozzá azért, hogy megpróbáljam a bőröm szárazságát megszüntetni, és egy kicsit kevesebb mesterséges összetevőt tartalmazó holmikat akarok használni..

Használtátok már ezek közül valamelyiket?

2 megjegyzés:

  1. :(
    Hát igen, teljes mértékben megértelek..."o fogyjon már el, hogy jöhessen a következő..." Na de én arra lennék kíváncsi mi a különbség a juhtejes vs kecsketejes összecsapásban? Gyanítom nem sok, vagy legalábbis nem tudom mennyire érezhető. De én is fogok rendelni, most többnyire anyának meg tesómnak karira:)) Ez legalább annyira boldoggá tesz mintha magamnak rendelnék:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretek másnak is venni nagyoooon:-)..
      Szerintem is hasonló hatást érnek el a tejes szappanok, de nemsokára ezt meg is próbálom majd :-)

      Törlés

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...