2012. 09. 23.

Szappanláz...segítség!! Ide mind!


Szappanlázban égek..nem, nem egy újfajta betegség..

Nadler Gésa szappan
Sok éve már, amikor úgy döntöttem márpedig én szappannal fogok fürödni/tusolni...
Akkor Lush szerelem volt, ami évekig tartott, annyira, hogy a szappannal való tisztálkodás takarékossági szempontjai pont az ellenkező hatást érték el nálam, ugyanis ezreket költöttem a szappanokra, méghozzá azért, hogy mind meglegyen és épp azzal fürödjek amilyen hangulatom van..
Darabonként olyan olcsónak tűntek...

Ugye mivel kis helyet foglalnak, ezért bőven elég volt egy kis szauna dézsa amiben tároltam őket, így illatoztak és divatoztak, nyomatták az "életérzést" és a Lush bolt feelinget az akkori fürdőszobámban.

Aztán jött egy pont...meguntam, hogy 10szer olyan lassú fürödni egy szappannal, és meló is van vele :-)..de tényleg..egyszer véletlenül újra a kezembe került egy tusfürdő..és wow..mennyivel kényelmesebb..a szappankák meg csak vártak, álltak..aztán végül a fiókban landoltak ( még ma is van pár ilyen őskövület).

Azt azért el kell mondjam, hogy a szappanból nem szerettem ki, egyszerűen csak elengedtem és elfelejtettem..elfelejtettem a kellemes együtt töltött perceket ( itt ne gondoljon senki semmi rosszra)..elfelejtettem, hogy milyen "mások" és egyediek, illatosak..

Na de majd most...ismét érezni akarom őket ...na de még mielőtt egy csöpögős erotikus leányregény kerekedne az írásomból, arra akarok kilyukadni: határozottan emlékszem, hogy a bőröm szerette a szappanokat..jobban mint bármelyik tusfürdőt.

Nemrég olvastam pont a Mirror, Mask blogon egy érdekes postot a szappanokról, ajánlom mindenkinek, a lényeget gyönyörűen összefoglalta, így én nem is törném magam..
Nem ő nyitotta fel a szemem, már ért bennem is egy szappanozós gondolat... hisz hetekkel ezelőtt leadtam már egy rendelést az Emanufaktura oldalán, ahol azért megint csak sikerült bevásárolni egy éves adagot..nem is értem..

Annyira jókat hallottam például a Holt-Tengeri iszap szappanjukról, hogy  talán ez indította meg a lavinát...és magával görgetett még pár szappanocskát, mert ugye online nem vásárolunk 1 db terméket, mert "nem éri meg" -ha-ha..na így próbáljon spórolni az ember..
Egy boltból még csak-csak kijövök 1 db termékkel, de a webshopból ez teljesen ki van csukva..hisz úgy érezzük "spóroltunk" a postaköltségen, ha X összeg felett vásárolunk..
Az nem számít, hogy kb 1000ft-ot szántunk rá, és ahelyett 5000 felett költöttünk :-D...
Ti is ebbe a hibába estek, vagy csak én vagyok ilyen veréb?

Kicsit elkalandoztam...szóval ha már csinálok valamit akkor azt nagyon... és elkezdtem nézegetni a Nadler szappanokat IS..nagyon izgik..
Persze a bőség és a mindetideazonnal zavara itt is megütött, így próbálom a napjaimat jégkockákon ücsörögve tölteni, mielőtt még az összes vagyonomat átutalnám a világ szappankészítőinek..de bevallom nem sok választ el ettől..

És hogy miért született a post? Véleményeket szeretnék, tapasztalatokat minden olyan szenvedélyes szappanozótól akinek volt szerencséje a natur , sk. -boltban nem kapható- szappanokhoz, és el tud kalauzolni százezres mínusz nélkül ebbe a rengetegben..

Kérlek mindenképpen zavarjatok össze további hipiszupi szappan webshoppokkal, hagy kapjak idegösszeomlást...

Szeretném tudni mi az ami jó, mire jó, és milyen az illat..mert a hagyományos boltban oké, hogy megszagolom, és döntsön a "belső hang"- amit ugye az orrom irányít- de hát ez itt most kilőve.

Szóval?

24 megjegyzés:


  1. Veréb 2 jelentkezik :D
    Igen, ismerős helyzet a webshopos vásárlásnál a még egy darabot és akkor ingyenes a postázás stb.

    A Nadler ganodermás arcszappant használom, szépen tisztít, feszesebb az arcbőröm (nem szárít! feszesít) nagyon szeretem.Ez az egy szappan amihez ragaszkodom.
    Én is sok szappant próbáltam még a híres és méregdrága (4-5 ezer volt), Gamila Secret-et is, ami egy jó kis szappan lenne 7-800 Ft-ért, de többet nem ér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahhh...azért a 4-5000 már elrettentene (remélhetőleg)..

      Igen pont nálad láttam a nadler szappant, miattad van minden :-)
      Szerintem pont ezért ez lesz az alap amit kipróbálok..de olyan sok szépség lapul még náluk :-D

      Köszi azért ebben megerősítettél méginkább:-)

      Törlés
  2. Én a kecsketejesekre esküszöm, a shea vaj alapúak annyira nem jöttek be a bőrömnek. Meg a sok illóolaj nélküliekre, mert azokat sem nagyon szeretik az ekcémáim sajnos. :( De mivel azt mondtad nem kell több webshop, így azt nem merem elárulni, hogy ki gyártja a legtutibb házi(!!!) kecsketejes szappankákat/fürdősókat/arcpakolásokat.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na neeeeeeeeeee :-D
      Azonnal áruld el:-)
      lécciléccilécci

      Törlés
  3. Najó, ha letelt a jegelési időszak, az Ő termékeit (holt tengeri iszapos meg az ubtan szappant, és a rózsás fürdősőt feltétlenül) próbáld ki, abszolút megéri!!! :] http://kecsketejszappan.viltor.hu/? a blogjára is érdemes ránézni, mert abból különösen látszik, hogy ha valaki, akkor Ő tényleg szívét lelkét beleteszi ezekbe a termékekbe. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhhh..már követem is :-) köszi!
      DEJÓÓÓÓ
      Na feladtad a leckét..óriási a választék:-)
      Köszönöm!

      Törlés
  4. Nadlertől nemrég fogyott el a samponszappanom, most egy másik meskás készítő (Cherie) termékét használom, vhogy ez jobban bejön. A "kakaóvajas csodaszappan" az tényleg egy csoda.
    Jaj, az ichtiolos íráshoz akartam reagálni, hogy pont Nadlertől rendeltem egy ichtiolos arckrémet is, próba-szerencse alapon. Én egyáltalán nem vagyok hális a szagokra (mindegy, csak hasson!), de ez valami egészen elképesztően borzalmas volt, 2 használat után ment a kukába (lehet, hogy hatásos krém, ennyi idő alatt ez sajnos nem tudott kiderülni). Másodszor, mikor az arcomra kentem, leültem a nappaliban, ahol a laptopjába bújva dolgozott a férjem, aki kb. 30 mp után ijedten felugrott, hogy "Te, valahol ég a ház!!!" "Nem, ez csak az arckrémem szaga." Na, azt a fejet, amit vágott, látni kellett volna :D

    - gale voltam -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D he-he...ismerős történet

      Megtaláltam Cherie-t, ahhh de jókat ír ő is a kis cuccairól..
      http://meska.hu/Shop/index/7073?order=legolcsobb

      Köszi a tippet, mert samponszappanokat is próbálnék.

      Törlés
  5. Nálam újkeletű ez a szappan mánia, de máris szereztem 3 kecsketejest. 2 Eszter szappan, azok sem rosszak, bár lehet, hogy legközelebb pakolást rendelek onnan (nagyon ígéretesek vannak a honlapon: Eszter falusi portékái).
    A legtutibb a Gyűrűfűi kávés radírozós kecsketej szappanom, ezt Pécsett vettem, nem is tudom lehet e net-en rendelni. Na annak olyan isteni kávé illata van és olyan jó puha lesz az arcom tőle, hogy alig várom, hogy esténként használhassam. Te a szappanjaidat arcra mennyire használod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régebben próbáltam arcra is (az őskorban), de azóta nem válnék meg a semleges félig natúr arclemosómtól:-(..sajnos azonnal megérzi a bőröm(rossz irányba)ha váltok, így elsőre inkább testre próbálkozok, és ha elborul az agyam, később nekiugrok arcra is..

      Ezt találtam:
      http://gyurufuiszappan.uw.hu/

      Erre gondoltál? Itt találtam kávés radírozót..

      Törlés
    2. igen, ez az:) láttam, hogy az Eszter portékákat más is javasolta.
      azért kérdeztem az arcot, mert nem tudom eldönteni, hogy mennyi a sok. él még bennem egy régi beidegződés, hogy szappant arcra ne. pedig eddig nekem semmi problémát nem okozott, mondjuk eddig csak nyáron használtam és a tél a necces az otthoni nagyon száraz levegővel, kinti minuszokkal

      Törlés
    3. Erzsi ( http://bioarcapolas.blogspot.hu/2012/09/tag-mennyit-er-az-arcom.html#axzz27Tf2iawV ) használja arcra, Ő nagyon elégedett.
      Gondolom nem mind1, hogy milyet választ az ember..
      A tél nekem is tönkreteszi a bőröm..ne is mond:-(

      Törlés
  6. Érdekes ez a szappan dolog, én is vagy 3 éve szoktam vissza rá, mert nagyon nem szerette a bőröm a tusfürdő néven árult trutyikat. Én a kecsketejes vonalon mozgok. Egy okosságot megosztok amire érdemes figyelni, és amit én se tudtam a kezdetekkor: kecsketej vagy kecsketej savó van a szappanban. Nagyon nem mindegy. Nekem a savósak semmivel nem voltak jobbak mint akármilyen pár százas szappan. Én Békéscsabán lakok, és itt világosítottak fel egy bio boltban, hogy milyen a jó kecsketejes szappan: kecsketej van benne. Úgyhogy most már csak egy félét használok (persze nyaralásról, innen-onnan van még vagy 2, 3 fiókban)a testemre, nyáron arcra is, de télen kell a krémes lemosó.Plusz van egy yamuna mandulás bőrradírozós Rossmannból, de ezt kb 2 hetente egyszer használom. Nem érzem szükségét radírozásnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh köszi a háttérinfót, nagyon hasznos! Fogalmam sem volt róla idáig!

      És melyik kecsketej szappant szereted?

      Törlés
  7. én is Nadlert használok, nekem a tenderi só + kecsketej kombó jött be, van arcszappanom is, lassan érik a következő rendelés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor azt is felírtam:-)
      Köszi a tippet, ezek szerint a Nadler sokak nagy kedvence

      Törlés
  8. Én gyógyszertári helyben kevert fürdetőkrémet használok. Nagyon szeretem, bár semmi illata, de elnézem neki, olyan jóban van a bőrömmel. Azokra a területekre szoktam csak szappant használni, ahol vagy extra tisztítást szeretnék, vagy kipattogásra hajlamos a bőröm, olyankor a himalaya herbals neem és kurkuma szappant használom, illetve az arcomra a zamian szappanokat használom. Igazából én imádnám a himalaya herbals szappan illatát és hatását, de annyira rosszul viselem, hogy a szappan használata után "tapad" a bőröm és kellemetlen tapintású, míg tusfürdő/fürdetőkrém után selymes. Pedig a sok Lush szappant is olyan szívesen kipróbálnám, de így nincs értelme :) (Nem beszélve arról, hogy eddig a Lush termékekben csak csalódtam, és mindegyik annyira szép színes-szagos, hogy mindig bedőlök nekik, és soha nem jók semmire sem.. :()

    Egyébként ti hogy viszitek magatokkal a szappant, ha utaztok? Nekem valahogy nincs kedvem a nagy fehér gyógyszertári tégelyt magammal cipelni, a szappan meg összeken mindent, ha meg becsavarom valamibe, akkor rátapad, szóval mindig marad a tusfürdő meg az üveges arclemosó, ha nem itthon vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is használtam gyógyszertári mosakodó krémet, valóban nagyon jó a bőrnek..de valahogy elvette a tisztálkodás élményét..mert az nekem aromaterápia is egyben:-)

      A Lush szappanok közül nekem is "csak" 3-4 a favorit, mert nekem 1-2 annyira "kemény", hogy nem volt egyszerű vele fürödni.
      Nagy csáberő valóban az illatokban és a színekben rejlik :-)

      Én pedig pont a mosakodókrém után érzem ragacsosnak magam:-D látod milyen sokfélék vagyunk..

      Nekem van több kicsi szép fém dobozkám ( szappantartó ), így abba extra kényelmes szappan szállítás.
      Mosakodókrémből meg van tubusos verzió ( ugyan az van benne, csak nem helyben keverik) és akkor az is olyan mint a fogkrém-kényelmesebben utaztatható.

      Törlés


    2. Yes ,én is a gyógyszertárira szavazok,és az jó sminklemosónak is ... :)

      Törlés
    3. :-) így van, én is használtam a lézeres hámlasztásom után sokáig.

      Törlés
  9. Azért nem írtam le konkrétan, hogy milyen kecsketejeset használok, mert egy helyi családi gazdálkodásban készítik, állítólag csak itt pár helyen terítik :( neve sincs külön. Viszont bezárt a bio bolt ahol eddig vettem, most keserves nyomozásban vagyok, hogy hol szerezzek, mert elfogyott a szappanom:( Nagyon hiányzik, ő volt a tökéletes, olcsó, szagtalan, és nem szárított egy szikrát sem, pedig nekem aztán nagyon ki tud száradni a bőröm, előre retteg a téltől, utálok krémezgetni, ezután a szappan után nem kellett.
    Lehet megnézem magamnak ezt a Nadlert addig is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahhh értem!
      Ha találsz valami szupit, kérlek mindenképpen jelezd itt is :-)
      Köszönöm!

      Törlés
  10. Szia! Ahhoz képest, hogy nemrég tértem át a natúr szappanokra, én is beszereztem már néhányat. A férjem szekál is vele, hogy ha rákattanok egy témára, és ez jelenleg a szappan, akkor arról nem lehet lerobbantani :)
    Csináltam gyorsan egy kis leltárt, hogy mik is vannak jelenleg a fürdőszobában:
    1 db sószappan
    1 db Yamuna (nem annyira natúr mint szeretném)
    1 db Eszter kecsketejes
    3 db Manna (Virágszirom, Dolce Vita, Ében arctisztító)
    1 db Nap-Hold csokoládés kecsketejszappan
    1 db Olivia (Kubebás)
    1 db Alverde (Epres)
    És megrendeltem még 4 db Eszter szappant és 3 db Reformkencés szappant. :)
    Most egy kis időre le kell állnom, ha bírok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igen!
      Nem tudom az emanufaktura neked hogy maradhatott ki :-)

      Törlés

Örülök minden véleménynek, köszönöm, hogy időt fordítottál rám!

Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik majd meg ( ezért nem látod azonnal amit írtál ), így biztosítom, hogy minden hozzászólást elolvassak!

Mail címet NE küldjetek itt, akkor írjatok mailt (sminkesmas@gmail.com), illetve reklám "szagú" weboldal linkeket sem fogok megjeleníteni, erre a célra az "Együttműködés" menüpontot ajánlom.

Köszönöm a megértést és a türelmet!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...